Kalumet, a rezonanciakutya

Vágólapra másolva!
Kalumet az interjú alatt hangmintákat, saját zenéket, live-okat mutogat, majd a végén kis előadást rögtönöz. A magyar goaszcénában mindenki által ismert Kalumet egyre több külföldi megmozduláson játszik. Psy- és chill-szerzeményei kiadásra várnak, hangmintákat gyűjt, mert ott van még két projekt, a Rezzonanciakutyák és a Tupoljev. A goás és psy-liveacteket bemutató sorozatunkat az indián nevet (jelentése békepipa) választó, breakbeat-faragásban is otthonosan mozgó, kiterjedt bulgáriai kapcsolatokkal rendelkező Kalumettel folytatjuk.
Vágólapra másolva!

Hogyan kezdtél el zenével foglalkozni?
- Egy iskolai zenekarban kezdtem, ahol rockos-punkos dolgokat játszottunk. Én voltam a basszusgitáros, bár sosem tanultam zenélni előtte. Kiskorom óta pengetgettem, de semmi intézményes oktatásban nem vettem részt.

Miért pont a basszusgitárra esett a választás?
- Basszusgitárosra volt szüksége a zenekarnak, én meg gondoltam, kipróbálom. Vettem egy jó kis basszusgitárt tizenkétezer forintért, aztán elkezdtünk egy hagyományos iskolazenekart felépíteni, ahol Gergő (dj Görgő - a szerk.) volt az énekes.

Hogyan kerültél az elektronikus zenébe?
- A tesómék elvittek egy acidpartyra 1994-ben, akkor épp Rage Against the Machine-t, meg ilyeneket hallgattam. A bulin Korai Öröm-koncert volt, utána meg party dj Fatmannel. Aztán elráncigáltam az egész bandát, nekik meg bejött, így aztán váltottunk. Kicsit VHK-sabb zenéket kezdtünk nyomni. De a zenekar nemsokára feloszlott, így egy ideig csak partykat látogattam.

Hogyan kezdtél zenéket készíteni?
- Számítógéppel, a Fast Tracker és a Scream Tracker programokkal. Nem túl professzionális progik, de a célnak megfeleltek. Jó volt ezzel kezdeni, körülbelül egy évig nyúztam is őket. Elsősorban goazenéket csináltam az elejétől fogva.

Hogy jött a képbe a dj-zés?
- Az egy kicsit később jött az Alapzaj Egyesülettel. Ez egy régi baráti társaság, akik már '94-től bulikat is szerveztek, egyiküket már a gimnázium óta ismerem. Közülük többen is foglalkoztak zenével. Azért lett egyesület, hogy tudjunk pályázni partyszervezésre, de az első három évben szinte minden anyagunkat visszadobták. '98-ban azért összehoztunk egy-két bulit, én ott játszottam először mint dj. De közben otthon csinálgattam a számaimat, és eszembe se jutott, hogy azokat valahol előadjam. Gergő hívott fel 2000-ben, hogy Ford buliján kéne egyet live-ozni.

Hogyan nézett ki az első?
- Kivittem a számítógépemet, rajta egy Buzz programmal, meg cédére kiírtam pár számomat. Szerencsére nem volt semmi gond a számítógéppel, egész jól sikerült az egész. Aztán sorra jöttek a különböző bulik, ahol felléptem.