Megvannak a Kenny Dope-nyertesek!

Vágólapra másolva!
Aki nem feltétlenül szilveszterkor akar jót bulizni és remek zenéket hallgatni, az keresve sem találhatna jobb alkalmat Kenny Dope csütörtöki fellépésénél. A New York-i nevével fémjelzett partyra három jegyet lehetett nálunk nyerni; a szerencséseket kisorsoltuk.
Vágólapra másolva!

Kenny "Dope" Gonzalez 1970-ben, Brooklynban látta meg a napvilágot, Puerto Ricó-i szülők gyerekeként. A nyolcvanas évek elején már az utcai partykon szívta magába a hiphopot, majd '85-ben munkába állt a WNR Music Center névre hallgató helyi lemezboltban.

Munkatársával, Mike Delgadóval a Masters At Work nevet felvéve hamarosan partykat kezdtek szervezni a környéken. Ezeket rendszeresen látogatta Todd Terry is, aki végül két megjelenés erejéig kölcsönvette a Masters At Work nevet. A szívességet később azzal viszonozta, hogy kölcsönadott egy dobgépet, amellyel a ritmusmágus Gonzalez végre megkezdhette produceri ténykedését. Az első kiadványok Powerhouse néven a Nu Groove labelen jelentek meg, közülük a Salsa House durrant legnagyobbat, amelyre felfigyelt dj "Little Louie" Vega is. Kettejük között produktív munkakapcsolat kapcsolat alakult ki, hamarosan Vega lett a Masters At Work formáció második oszlopos tagja. Első albumukon többek között Jocelyn Brown, dj Vega India nevű felesége, valamint Todd Terry szolgáltatták a vokálokat.

Forrás: [origo]
Masters At Work

Gonzalezt hamarosan New York legeredetibb ritmusírói között tartották számon. Karrierjében a legnagyobb áttörést a Bucketheads projekt jelentette. Egy barátjával éppen autóztak, és hallgatták a rádióból áradó szörnyű zenéket, amikor Gonzalez azt mondta: "A fene vigye ezeket, megyek és írok zenét magamnak!" Hazament, levett a polcról néhány klasszikust, és három nap alatt megírta a Bucketheads albumot, melyen a legnagyobb durranásnak a The Bomb! (These sounds fall into my mind) című track bizonyult.

A klasszikusokból vett hangminták felhasználása viszont sajnos nem bizonyult jó ötletnek, a The Bomb!-ban hallható Chicago-hangminta miatt végül harmincezer dollárt kellett fizetnie. A siker viszont átütő volt, a tengeren innen és túl is. Ezután Little Louie Vegával indított újabb projektjére koncentrált, elmondása szerint a Nuyorcian Soul című album fontos mérföldkő volt a karrierjében - és valóban, minden percén átüt Gonzalez keze nyoma. Nem csoda, az összes ritmusalapot ő írta, majd a stúdióban egy dobos segítségével rögzítették őket.

Miközben a MAW és a Nuyorcian Soul formációk egyre nagyobb sikereket arattak, Kenny Dope szólókarrierje is szépen haladt tovább: jó néhány remekbe szabott saját track és számtalan remix szerepel a dicsőséglistán, valamint George Benson és Shirley Bassey énekesek számára is ő szerezte albumjaik zenei alapját. Dope mára megkerülhetetlen tényező, ha a kilencvenes évek és az új évezred elejének amerikai house-áról van szó.