Daft Punk: újra munkában a robotarcúak

Vágólapra másolva!
Március 21-étől lesz kapható a Daft Punk harmadik albuma, Human After All címmel. A francia duó előző lemeze, a Discovery ugyan három éve jelent meg, de a "dilis punkok" azóta is több ízben hallattak magukról.
Vágólapra másolva!

Bejelentették például, hogy többé nem hajlandók az arcukat mutogatni, és tartják magukat a fogadalomhoz: kizárólag robotmaszkban lépnek a nyilvánosség elé. Aztán egyszerre két francia köztársaságielnök-jelölttel rúgták össze a port, amikor azok kampánycélokra akarták használni a One More Time című számukat. Továbbá egy éve kiadtak egy remixlemezt, amelyen a Basement Jaxx, a The Neptunes, Laidback Luke, Cosmo Vitelli és mások Daft Punk-átértelmezései szerepelnek.

Az új összeállítást Thomas Bangalter és Guy Manuel de Homem-Christo elmondása szerint ez év szeptemberében és novemberében rögzítették párizsi stúdiójukban, hat hét leforgása alatt. Eddigi munkáik ismerői nyilván kíváncsian várják, vajon a Human After All a Homework főként technoid vonalán, avagy a Discovery diszkósabb csapásán halad-e majd.

Az album tracklistája: 1. Human After All 2. The Prime Time Of Your Life 3. Robot Rock 4. Steam Machine 5. Make Love 6. The Brainwasher 7. On/Off 8. Television Rules The Nation 9. Technologic 10. Emotion