Tiësto koncertezett

Vágólapra másolva!
A holland dj-producer tavaly sorozatban harmadszor nyerte el a Dj Magazine szavazásán a "világ legjobb dj-je" címet, megnyitotta az olimpiát, most pedig egy saját, háromórás dvd-t adott ki, egész éjszakás arnhemi koncertjéről.
Vágólapra másolva!

Az 1969-ben, Hollandiában, Bredában született Tijs Verwest nem egy csapásra vált világhírűvé. Nem egy "nagy név" karolta fel és indította útnak, hanem szép lassan, egyre feljebb jutva mutatta meg magát a világnak. Korán kezdte a zenélést, már 1985-től kisebb diszkókban pörgette a slágereket - hol volt még akkor a trance! Hosszú évek múltak el, mire - már kialakult stílussal - rezidens lett egy népszerű helyi klubban, a Spockban, és hamarosan felkérést kapott egy mixalbumsorozat elkészítésére is.

Így a Forbidden Paradise 1994 és 1998 közötti darabjait (a hármastól a hetesig) már Tiësto jegyezte. Ekkor azonban még mindig inkább csak hazájában volt ismert, az igazi áttörést a már saját kiadójánál, a Black Hole Recordingsnál megjelent Magik és In Search of Sunrise sorozatok hozták meg neki.

Innen már meredeken felfelé ívelt pályája, a Magik-ra, illetve különösen a Delerium Silence-ének remixére Amerika is felfigyelt (ez volt az első house-szám, amelyet az észak-amerikai rádiók nappal is játszottak). Olyannyira, hogy a széria hetes darabja a Live in Los Angeles címet kaphatta, sőt Tiësto 2001 nyarán Ibizán pörgette együtt a lemezeket a legnagyobbakkal, a Godskitchenben.

2001 novemberében kiadta első szerzői albumát In My Memory címmel, melyen olyan klubslágerei kaptak helyet, mint a Flight 643, a Suburban Train vagy a Lethal Industry, de néhány nyugodtabb, vokális darab is felkerült a lemezre. Ez a kettősség egyébként jellemző Tiëstóra, az utóbbi években kiadott dupla mixalbumai mindig egy dallamosabb, vokális és egy keményebb, trance-esebb korongot tartalmaztak.

A legtöbb úgynevezett sztár-dj-nek körülbelül az eddig vázolt munkásság jelenti a totális sikert: mixalbumok sora, fellépések világszerte, saját szerzői album, híres remixek. Tiësto azonban ekkor indult csak be igazán. 2002-ben elnyerte az angol Dj Magazine által kiírt a "világ legjobb dj-je" címét - ez az a lista, ahol már a top-tízbe bekerülni is nagy dicsőség - Tiësto megnyerte a szavazást 2003-ban és 2004-ben is.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2003 májusában kiadott egy dupla mixalbumot Nyana címmel, amelyre feltett néhány ismeretlen tracket. Ezek bő egy évvel később váltak hatalmas klubslágerekké, és még ma is játsszák őket: Motocycle - As The Rush Comes, Holden & Thompson - Nothing '93 és Andain - Beautiful Things.

Egy évre rá jelent meg második szerzői albuma Just Be címmel, melynek első kislemeze, a Traffic a holland slágerlistákon (tehát nem a dance-listákon!) az első helyre került. Instrumentális számmal huszonhárom éve nem fordult elő ilyesmi Hollandiában.

És ha még nem lenne elég a sikerből, Tiëstót tavaly meghívták az athéni olimpia megnyitójára, hogy egy, az alkalomra összeállított - és részben saját szerzeményekkel tarkított - dj-szettel kísérje a sportolók bevonulását. A legújabb hír pedig az vele kapcsolatban, hogy hamarosan elkészítik a viaszmását Madame Tussaud panoptikuma számára...