Véletlen minimálok a Citadellán

Vágólapra másolva!
Kifejezetten ígéretesnek tűnt a szombat este a véletlen minimálok kedvelői számára, hiszen Budapest egyik legszebb helyszínére hozták el az Accidental lemezkiadó büszkeségét, Matthew Herbertet.
Vágólapra másolva!

A Citadella Dance Club négy zenei helyszíne számos lemezlovast rejtett. A Börtönudvarban képviseltette magát Herbert, akit Marvin és Isu kísért, breakbeatfronton többek között Erká, valamint Grasshop táncoltatta a jelenlévőket a gyönyörű kilátással bíró Panorámateremben. Volt még elektro és chill, szintén magyar nagynevekkel, de e kettőt a többi terem erős felhozatala miatt hanyagoltuk.

Éjféltájt még viszonylag kevesen bólogattak Marvin és Isu back to back-jére, noha szettjük a house több irányzatát is felvonultatta, nem is akárhogy. A tánctéren két felvillanyozott leányzó szórakoztatta különféle grimaszokkal és testrángásokkal az erre fogékonyakat; tán ők is felelősek voltak azért, hogy kezdett megtelni a terem, bár bizonyára nyomósabb ok volt, hogy feltűnt a pult mögött a kopaszodó, tucatnyi álnéven zenét gyártó brit.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Intro gyanánt hallhattunk egy már Adam Freeland által is agyonhasznált, cseppet sem ideillő, politikai töltetű acapellát, ami igen rossz fényt vetett a zenei expozíció elejére, ám a folytatás segített elfeljteni a bush-bush-irak-bush monoton ritmusát. Kellemesebbnél kellemesebb zenékkel kezdett átváltozni a szett valami egészen briliáns és változatos fellépéssé. Herbert mixtechnikájának és főleg odaadásának köszönhetően hatalmas party kerekedett, immár nem csak a két tudatmódosult lány számára.

Ahogy várható volt, sokféle négynegyed pörgött, mégis egységes egésszé kovácsolta a rengeteg saját zenével tarkított produkciót a félelmetes tekintetű lemezlovag. Ennek feltehetőleg örült Balla Eszter színésznő illetve Zságer Balázs fejlóbáló zenész is, akik szintén ide tévedtek. Herbert szettjének közepén valamiféle üres kifogással felsétáltunk a Panorámaterembe, hogy belehallgassunk Erká szettjébe - itt épp az Alter Ego Rocker-je szólt.

Visszatértünkkor tovább pörgött az accidentalos által diktált tempó, mi azonban fáradékony természetünk miatt úgy három felé leballagtunk a hegyről. Félreértés ne essék: még az ilyen korai dezertőröknek is érdemes volt hegyet mászniuk.

k. m., t. d.