Megvannak a Fields of Joy jegynyertesei!

Vágólapra másolva!
Hatodik alkalommal tartják szombaton Magyarország legnagyobb törtütem-felvonulását, a Fields of Joyt. A két helyszínes party - főszervezője, a Bladerunnaz által kitalált - drum'n'bass-részén nem kisebb nevek jelentik a fő attrakciót, mint Andy C, Temper D és Cyantific. A veretes névsortól természetesen a Chi Recordings által összeállított breakbeat-terület sem marad el: jön Swayzak, Ed209 és mc Lowqui. Kedvcsinálónak hallgasd meg Andy C nagyon ütős fabrices dramabamixét, illetve Swayzak szintén erősre sikeredett összeállítását, majd pedig játssz az ingyenjegyekért!
Vágólapra másolva!

A Fields of Joy idei programjánál talán csak akkor volt erősebb, mikor a legnagyobbnak nevezhető hazai törtütem-felvonulás két napig tartott. A drum'n'bass-résznek mondható Bassfieldnek Andy C is vendége lesz, akit sokan a világ legjobb dárenbéz-dj-jének tartanak. Tökéletes, észvesztő mixtechnikájában jelentőségét vesztik a trackek, a zene egységes, kegyetlen folyammá alakul, melyben nincs kegyelem. Kiadója a Ram Records, melynek egyik projektje a Ram Trilogy: ennek keretében kiadótársával, Art Miles-szal raknak össze elsöprő erejű, törtütemű tánczenéket.

Ugyanitt megjelenik a többek között Renegade Hardware-es, új generációs Temper D is, aki a hozzáértők szerint bár készít (egyébként erősen hiphopos beütésű) d'n'b-ket is, mégiscsak mint dj érdekes. Nemrég ugyanis megnyerte a legnagyobb drum'n'bass-fórum, a Dogs on Acid és a Kiss Fm mixversenyét. A hirtelen reflektorfénybe került lemezlovász stílusát rögtön Andy C-éhez hasonlították...

A programban szerepel az a Cyantific duó is, mely bizony nem ritka vendég nálunk. A Blade, az Implusecreator és a Deep Music Depo rendezvényein már többször szerepeltek, meglehetős sikerrel. A 2002-ben a neves Hospital Recordshoz került páros az idei nyár két sanszos drum'n'bass-slágerét is elkészítette, miközben nemrég a magyar Tactile-lal közösen is készítettek egy számot.

A három brit mellett a bladerunnazes dj-fogat (Bal, Sizenine, Stealth), Bratwa (aki a hazai Tactile mellett, immár a Hospital dj-jének is mondhatja magát) és Palotai Zsolt is a pult mögé áll az este folyamán. Az itteni vizuális élményért pedig Jolly Boots of Doomot lehet dicsérni, netán szidni.