Talpra, magyar avantgárd! - Intermámor a Ludwig Múzeumban

Vágólapra másolva!
Ismét megrendezik a Múzeumok éjszakáját, Szent Iván éjszakája, vagyis a leghosszabb nap tiszteletére. Budapest harminchárom múzeuma különböző kulturális programokkal várja a látogatókat délutántól egészen hajnal kettőig. Ennek keretén belül tartják meg a  Intermámor II - Partyfestet, a Ludwig Múzeumban, péntek este tíztől hajnali kettőig.
Vágólapra másolva!

Intermámor II - Partyfest: hogy megértsük, mit jelent is ez, vissza kell lépnünk az időben 1988-ig. Ekkor hozta össze az idén is fellépő Szkárosy & Konnektor a világ akkori legkiválóbb avantgárd művészeinek részvételével "a szabad szellem nemzetközi mámorának" első fesztiválsorozatát. Azóta előfordultak Szegeden, a JATE-klubban, a budapesti Olasz és Francia Intézetben és végül az Almássy téri szabadidőközpontban.

Az 1985-ben alakult Konnektor (Szkárosy és Bernáthy) nevében is az egy irányba haladó művészek közötti kapcsolatteremtést vállalta föl. Tető alá hoztak rendezvényeket (az Új Hölgyfutár Revue-ket), saját projektet (Solid Manifest), kiadtak lemezeket, katalógusokat és az Új Hölgyfutár művészeti magazint.

Külföldi fellépéseik eredményeként (megfordultak a Brit-szigeteken, Németországban, Hollandiában és a környező országokban) akkor neves külföldi fellépők érkeztek a Budapesten rendezett koncertmámorokra.

Most a "Konnektor ismét konnektál"; összehoz megint különböző művészeti ágakat, stílszerűen a Ludwig Múzeumban. Lesznek liveactek, köztük természetesen a Konnektor, Bernáth(y) & Son.

Az ifjabb Bernáthy, azaz Zsiga részt vesz a látvány megteremtésében is. Az Urban Underground Visual installációi feltűnnek a Filmmúzeumon futó Cinetrip Tv-ben is. A fellépő dj-k: Plastic Pete, Maroshy és dj Miky. A rendezvény szlogenje: "Mienk e föld: tedd magad te is láthatóvá!".

Forrás: [origo]