Andy Smith csütörtökön és Friendly pénteken

Vágólapra másolva!
Andy Smith régi adóssága volt a budapesti partyéletnek, de végre az ő neve mellé is pipa kerül: a Portishead dj-je, a Dynamo Productions egyik fele, a londoni Soul Café rezidense, a gyógyíthatatlan lemezgyűjtő július 14-én, csütörtökön este a Mokka Cukában áll a lemezjátszók mögé. 15-én pedig a Chew the Fat! rezidense, az International Breakbeat szavazás 2004-es Év Felfedezettje díját megnyerő Friendly lép majd fel.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, ez a Brit-szigeteki fehér funk-soul brotherek éve Magyarországon. Az északír David Holmes, a skót Keb Darge és a brit Scot Hendy (Boca 45) után egy újabb hatvanas-hetvenes-évek-függő dj-producer teszi nálunk tiszteletét az Egyesült Királyságból, jelesül Andy Smith.

Ha ez a név nem cseng olyan ismerősen, mint a többieké, annak legfőképp Smith szerény, a rivaldafényt kerülő természete az oka. Lemezlovasi és zenekészítői kvalitásai alapján nyugodtan lehetne ünnepelt csillag, és ha azt mondjuk, hogy ő a Portishead dj-je, erre már biztosan sokan felkapják a fejüket.

Az egyébként portisheadi születésű Andy Smith zenei pályafutását kétségtelenül a kilencvenes évek egyik legegyedibb és legnépszerűbb triphopzenekarával alapozta meg. Ő és Geoff Barrow, a Portishead későbbi zenei vezére az iskola óta jóban voltak, így amikor Geoffnak szüksége volt egy-egy passzentos dobbreakre vagy groove-ra a zenéjében, a megrögzött lemezgyűjtő Andytől kért segítséget.

Az is magától értetődő volt, hogy a zenekar világkörüli turnéin ő töltötte be a közönséget előmelegítő dj posztját, így 1995-ben, majd 1998- ban is bejárta a Földet, és ahol megfordult, ott bizony megtanulták a nevét. Szettjeinek a szakmában is híre ment, és ettől fogva sorra kapta a felkéréseket, illetve a Go! Beat kiadó (többek között a Portishead és David Holmes otthona) felkérte egy mixlemez elkészítésére.

Ez lett a The Document, amelyet a mai napig a legjobb dj-mixek között tartanak számon. Nem érdemtelenül, hiszen műfaji sokszínűségével - amely az old school hiphoptól a breakbeatig, a kemény funktól a klasszikus soulig, az easy listeningtől a beatzenéig terjed -, ám mégis egységes fílingjével (a közös nevezőt a funkos alapritmus adja), az obskúrust a közismerttel vegyítő számválasztásaival iskolát teremtett, követendő példát az eklektikus dj-k számára.