A Daze Productions befejezte - vihar a goások között

Vágólapra másolva!
Forr a levegő goa-psy-szcénában: az egyik jelentős buliszervező csapat, a Daze Productions "hivatalosan" (egy, a honlapján közölt éles hangú "közleményben") is letette a lantot. A háttérben egyebek mellett a goaparty-szervezők közti vita áll. A történet egyértelművé teszi a sokak által már régóta mondogatott tényt, hogy kiveszett a szcénából a "peace and love and unity and respect" (a híres PLUR) szelleme, mely korábban oly szimpatikussá tette a goaszcénát.
Vágólapra másolva!

A Daze Productions 2002 augusztusában kezdett goapartykat szervezni, amikor a hazai szcéna virágkorát élte, hétről hétre tartották az egy-kétezres szabadtéri bulikat. A crew hamar kitűnt igényes rendezvényeivel (dekorációk, chillout, esővédett részek a helyszínen, szolidabb büféárak stb.). Leginkább Dunaharasztin tartottak bulikat, elhozták többek között az Atmost, az Astrixot, az Alien Projectet.

2003-ban előfordult, hogy több mint kétezer ember fordult meg egy bulijukon. A tavalyi nagy dobásukat, a GMS live-val fémjelzett bulit elmosta az eső, pedig ez ötször akkora költségvetésű buli volt, mint a korábbi Daze-rendezvények.

"Azért dobtuk be a törülközőt, mert én nem szívjóságból szerveztem a bulikat, hanem nyilván keresni akartam rajta. Nos, az utóbbi egy évben inkább csak buktam. Tudni kell, hogy én nagyobb költségvetésű, igényesebb bulit vagyok hajlandó csak gründolni, viszont hogy ezekből kijöjjek legalább nullára, legalább hét-nyolcszáz ember kell" - kezd bele Daddy, a Daze Productions vezetője. "Visszavonulásunk több konkrét okra is visszavezethető azonban. Egyrészt rengeteg kis szervezőcsapat szervez alacsony költségvetésű bulikat, ehhez jönnek a Budapest-szerte gombamód szaporodó szabadtéri szórakozóhelyek; ezek mind viszik a közönséget. Másrészt, míg korábban respektáltuk egymás időpontjait, addig az utóbbi időben, egyre-másra szerveznek rá a bulijaimra. Így volt ez szilveszterkor, de most telt be a pohár."

Daddy szerint az egyik legjobb partyidőpont a Budapest Parádé hétvégéje (idén: augusztus huszonhetedike), ilyenkor legalább akkora a pörgés, mint szilveszterkor. A Daze úgy véli, ez az ő időpontjuk, hisz már jó ideje meghirdették a bulit a Goa.hu-n is és elhozták volna a Raja Ramot. Azonban ekkorra tervez bulit Psybaba Recordstore (melynek vezetője Jirzij, az egyik legnagyobb tekintély a hazai psy-ban), a Kashmir, vagyis Pintér Gábor (a legendás Fáklya és az etyeki bulik szervezője) és a Psy Evolution (dj Hruscsovval az élen) közösen. Daddy erről így beszél: "Nemcsak az időpontomat, de még a helyszínemet, Alsónémedit is lenyúlták. Összefogtak ellenem, talán azért, mert túl nagy konkurenciát jelentek nekik."

Forrás: [origo]

Megkértük a leghevesebben támadott Pintér Gábort, reagáljon a vádakra. "Nem tudom, miről beszél Daddy, miért ne szervezhetnénk bulit szilveszterkor mi is?Valószínűleg az a baja, hogy míg a mi bulijainkon több ezren voltak, az övén csak pár százan. Különben is mindenki akkor szervez partyt, amikor akar. Ha megnézzük, tavaly meg idén rengeteg nagy szabadtéri rendezvényt csináltak a szcénában, a legtöbben nagyon sok pénzt buktak. Egyébként ő is szervezett rám bulit, magyar fellépőkkel, mikor én idehoztam a Xenomorphot, buktam is rajta, mégsem panaszkodtam. Amúgy én egy évben kétszer szervezek psy-bulit a Kashmiron kívül, idén az egyik ez az ominózus augusztus huszonhetedikei.

"Ezúton szeretnénk megköszönni minden partyarcnak, hogy eljöttek a
rendezvényeinkre, hogy rengeteg e-maillel, telefonhívással biztattak és
támogattak bennünket" - olvasható a Daze.hu-n a crew búcsú
üzenetében. A megszólítottak pedig kénytelenek ebbe beletörődni.

P. P.