Törzsi találka Ozorán

Vágólapra másolva!
1999-ben a Nap és a Hold éppen jó helyen randevúzott, vagy Ozora forgott a megfelelő helyre, ma már mindegy. A végeredmény egy több tízezres pszichedelikus fesztivál lett a dádpusztai dombok között. Tavaly, öt év elteltével, újra színes ruhás figurák keresték fel a helyet, és bár nem lett belőle újabb világraszóló happening, igazán nem volt ok panaszra. Idén augusztus 15. és 21. között a legenda újraéled. És egy négynapos afterpartyt is a világra fog hozni. Megvannak a jegynyertesek!
Vágólapra másolva!

Igaz, hogy most nem lesz napfogyatkozás, de így is Európa egyik legszínvonalasabb psytrance-fesztiválja van készülőben. Még a dabasi No Man's Land idején futottunk bele egy - úgy emlékszünk - izraeli fórumozóba, aki miután értesült a dabasi, az ozorai, majd a hivatalos Ozora-afterparty körülményeiről, önkéntelenül tette fel a kérdést: Magyarország lett az új Goa? (Goa India része. Innen származtatjuk a négynegyedes pszihedelikus zenei stílust, a goa életvitelt, életérzést, ki hogyan hívja. Azóta a goának már millió fajtája él a köztudatban, úgy, mint, psytrance, progresszív psytrance, forest, goa, fullon stb.)

A természet és a zene. Ez a két legfontosabb elem, ha az ember ellátogat egy ilyen fesztiválra. A természettel nem lesz hiba: a fás-dombos somogyi táj lankái közül a legnagyobb rosszindulattal is csak egy tavat hiányolhatunk, a többi kifogástalan látványt nyújt az év bármely részében.

A zene. Na, igen, többek között abból is látszik, hogy valaha itt legendák születtek, hogy az idén is egy kimagaslóan színvonalas lineupot sikerült összehoznia a magyar szervezőknek, ami manapság, amikor a fesztiválok sorának se vége, se hossza, igazán nem könnyű feladat. A tavalyi fellépők közül is jó néhányat viszontláthatunk, de szép számmal akad majd olyan világsztár is, aki idén teszi először tiszteletét. A magyar szcéna pedig egy emberként - ami évközben igazán nehezére esik - lesz jelen. Úgy is mondhatnánk, aki itthon már valaha a kezébe vett két psy-lemezt, hogy azokat urambocsá összemixeli, az biztos meg fog jelenni, előadói minőségében.

www.ozorafest.hu

Éppen ezért két színpadon 36 live atc és 66 dj fogja szórakoztatni a világ utazó zenebohócait. A stílusokon belül mindenki meg fogja találni a magának tetszőt, sőt lesz egy-két előadó, aki magát kifejezetten nem tartja "goa" előadónak, és nem is nagyon szoktak fellépni hasonló rendezvényeken: fellép majd például a Korai Öröm, a Korai's Banditos, TB Gon, hogy csak a magyarokat említsük. Érdemes azt is tudni, hogy a kisebbik színpadon igen nagy számban hallhatunk majd ambient és chill zenéket is, mivel egy hétig csak táncolni talán nem is lehet.