Végre megkapjuk az Underworldöt

Vágólapra másolva!
A nagyszínpad csütörtöki programja lesz talán a legizgalmasabb a szempontunkból az egész Sziget alatt. Háromnegyed nyolctól Anima, aztán fél tíztől a várva várt Underworld. De a többi helyszínen is előtérbe kerülnek az elektromos zenék: lesz program a Wan2 (többek között Copycon és Karányi), a Cökxpőn Ambient sátorban (melynek ma Garbo, a party.[origo].hu dj-je és munkatársa a házigazdája), a Mokkában (például a tilosos Pedróval), a Cinetrip Spacelabben (Negro, Erik Sumo, Grasshop) és persze a Partyarénában is, ahol az amerikai dj Rush és Speedy J is föltűnik, hogy ütős technóival leverje a fejünket.
Vágólapra másolva!

Az Anima Sound System ezúttal új énekesnőjével, Kása Julival áll a Sziget-lakók elé. Régóta ígérgetett új albumuk ugyan még mindig nem jelent meg, de az biztos, hogy az állandó új mc-t, Jazt is magukkal hozzák, hogy hangban erősítse az új dívát. Azt rebesgetik, hogy az utánuk fellépő Underworlddel is lejátszanak majd egy közös számot.

A Trainspotting című kultfilm megjelenése óta nem él tinédzser a világban, aki ne tudná, mi az a Born Slippy. "Tudod, melyik az a szám? Na, azok fognak játszani csütörtökön a Szigeten!" - hallgattunk bele két fiatal párbeszédébe minap a buszon. Mindenesetre nagy show-ra számíthatunk, sokak pedig remélik, hogy az említett szám el sem fog hangzani, már csak azért is, mert ezeréves, az Underworld pedig azóta is ontotta ki magából a jobbnál jobb trackeket.

A Wan2 színpadán az a szolnoki fiú fog fellépni Irie Maffiával közösen, akit a nemrégiben megjelent Szolnok City című lemez óta Copy Con néven kezdett megismerni kis hazánknak az a része, amely szívesen bólogat reggae- és dancehall-ütemekre. A lemezt hallva a fickónak elképesztő a hangja, és a szcéna apraja-nagyja segítette, hogy össze tudjon hozni egy lemezt a Ladánybene 27-től dj Áfonyán át Mangóig. Reméljük, ez csak a kezdet, a szövegei pedig igazán viccesek, így kiváló Sziget-program lehet koncertje fél héttől.

Utána ugyanitt Karányi Dani lép fel E-Dawggal közösen. Az Európa-szerte is egyre ismertebb Karányi a Szigeten tovább szélesítheti külföldi rajongóbázisát. Utánuk Virág és Funkatonk nyomja még vagy fél háromig.

A Cökxpőn Ambient sátor házigazdája dj Garbo (a party.[origo].hu dj-je és munkatársa), aki délután egytől játszotta le a maga szettjét - jó ebédhez szólt a nóta. Házigazdai minőségében olyan előadókat kell a pulthoz terelgetnie, mint a tilosos Wamzer, Kalt és Sinko, a rádió Hotel North Pole műsorának színeiben. Lesz egy szlovák vendége is, Abuse személyében, illetve a psytrance-körökből jól ismert, régi motoros Oleg, sőt az ezerarcú Kalumet is ambientesre veszi majd a figurát.

A Cinetrip Spacelabben Erik Sumo lép föl délután. Jól időzítette The Real Moustache című maxiját, amiről biztos fogunk hallani darabokat itt is. Neki a Sziget után, valamikor szeptemberben pedig egy nagylemez is követi majd a maxit. Mindezt egy kis breakkel egészíti ki Grasshop, előkészítve a terepet a kora este játszó Negrónak.

A Partyaréna nagyágyúja ma az amerikai dj Rush és a holland Speedy J. Rush, aki szinte hazajár az Magyarországra, illetve Speedy J, aki szintén állandó vendége a hazai technoszcénának, garantáltan úgy tervezi a bulit, hogy a szellőzéssel nem rendelkező sátorból a plafonról fog folyni az izzadtság. Budai és a deadcode-os Jay Cortez színesíti a mezőnyt honi részről a várhatóan durva technót hozó éjszakán.

Forrás: [origo]

A drum'n'basserek sem maradnak hoppon a mai napon, lesz ugyanis Drum Club is. A Tactile színeiben Skc viszi majd a prímet, oldalán Snatch-csel és Mentaliennel. A Mokkában pedig egy kicsit könnyedebb hangnemben fellép Badihali, Hi-Fi Nyuszi, Pedro, Cyborg Templar és a Radio Café-s érdekeltségű Infragandhi.