Timo Maas és nomád harcosok

Vágólapra másolva!
Koraesti warm-up kultúrszérum az Octopusban, nomád harcosok a Világzenei Színpadon, Timo Maas trendhagyó színielőadása dance-en innen és túl a Party Arénában, Amb ritmusgörgetegei a Cine - sátorban, Naga levezető edzése a zsibbadt tagoknak, megvilágosodásig a Cöx-ben.
Vágólapra másolva!

A korán érkezők a söntések látogatása előtt bízvást próbálkozhatnak az Afro Színpaddal, hogy a gyötrelmekkel teli átkelésben begörcsölt végtagizmaikat a tradicionális fekete-afrikai táncok elsajátításával új ritmusra hangolják, s ha a tanultakról immáron improvizatív köntösben szeretnének számot adni, 19 órakor az Onyx Banddel, 23 -tól pedig a Messenjah Sound System dirigálásával tehetik meg.

Nem hinném, hogy van ember e golyóbison - de kis országunkban biztosan nincs -, aki ne borulna le mélységes áhitattal a "Százéves" művészete előtt. Pláne, ha az évek messzeségéből integető szavaknak kortárs zenei produktumok vernek puha, ám szilárd járófelületet. Az Octopusban 17.30-kor kezdődő DJ J.A.- műsorban Sunset-mesterek (Suefo, Jutasi) mixelnek Beczásy Áron interpretációira.

A belviszályok dúlta Maliból húsz év kényszerhallgatás után, 19.45 -kor érkezik hozzánk a Világzenei Színpadra a Tinariwen tuaregcsapat, hogy az autentikus és pszichedelikus zene összefonódásaként aposztrofálható eleggyel bő órányi szeletet kapjunk az elmúlt év összes világzenei fesztiváljának egyik legnagyobb szenzációjából.

Ezt követően egy könnyed galoppal és a kötelező sörállással a nap (és a fesztivál egyik) szenzációjaként meghirdetett, skót illetőségű Franz Ferdinand zenekar fellépése is hatásos beugró lehet egy szilajabb éjszakai programba, habár az elektronikával csak érintőlegesen operáló egylemezes sztárcsapat inkább a retró és táncolható gitárzenék rajongóinak tartogat üdítő pillanatokat, viszont ilyen nemzetiségű és - hírű brigád sem látogat minden nap Budapestre.

Elektroexperi híveknek kellemes perceket ígér a HTC pro. 20 órai kezdetű koncertje a Talentum Színpadon, ahol a Robertsch frontember és samplervezér dirigálta formáció Trent Reznor és társai szellemét idézgeti.

Timo Maas zsenge kora óta szinte a lemezjátszó újonnan felfedezett tartozékának tekinthető, s tehetségének elismeréseképpen dicsőséggel kikövezett útján számos remixben és közös munkában tökéletesítette tudását, nem kisebb előadók őszinte főhajtásától kísérve, mint Fatboy Slim, Tori Amos vagy a Depeche Mode muzsikusai. Eddig megjelent két önálló albumán a dance kereteit vaskézzel törögette, ezáltal mintegy újraalkotva az irányzat fogalmát és kritériumait. Idei, Pictures címet viselő lemezén a rock, hip -hop és alter elemek jelentik a homályból kivezető utat, így aki este tíz órától a Patry Arénába látogat, a házigazda különös világából kap ízelítőt, amely mindenképp túlmutat a toccsanós-kalapálós motívumokon. A felvezetésről Chriss, Junkie & Hawky és Slam Jr. Gondoskodik.

A Cine vizuálmatadorai ezen az estén Futured és Space Devil, s már 13 órától lehetőség nyílik a szokottnál kiadósabb ebéd lecsendesítésére Isu (Minimalheadz) és Marvin (TWR) vezényletével, majd az éj beálltával Amb lép színre a Chi Recordings zászlaja alatt, aki színi és performance berkekben sem ismeretlen, s nevével ellentétben gyakorta igen széles repertoárral örvendezteti meg méltán hűséges táborát: dubtól a breakzig mormogó basszusokra robotprecizitással felhelyezett markáns, ám végletekig kimunkált díszítések, Raster vendégszereplésével.

Az energiától éjfél után is duzzadók elvándorolhatnak a WAN2 Színpadhoz 0.50- től megtekinteni a Colorstar zenekart, a cyber/acid rock honi mágusait, és csöröghetnek egyet a feltehetőleg legújabb, a korábbiaknál táncosabb, elektronikusabb lemezét fókuszba állító csapat Szigeten mindig korrekt produkciójára.

A Cöx vánkosain pihegők 0.30-tól kapcsolódhatnak be Sfeer látványinstallációiba és a szlovák Mindmap vokállal és furulyával megtámogatott down - estjébe -, hogy végül Naga (Chi) szokásosan magas színvonalú, és vélhetőleg a groovy/break/tribe-nál chillesebb, de utánozhatatlanul lágy ívű eklektikus szettjével (3.50) üdvözöljék a napkeltét.