Neohippik az autópálya alatt - a freetekno-mozgalom nyomában

Vágólapra másolva!
Mi szerencsére megúsztuk a csehországihoz hasonló nemzetközi skandalumot, de az éppen a Czechtek nevű technofesztiválról Magyarországon átutazó kisebb freeteknós kompániának azért volt dolga a magyar rendőrséggel. Noha tettlegességig vagy pláne a pár nappal korábban a cseh egyenruhások által bemutatott brutalitásig nem fajult az ügy, az újhippiknek gyorsan szedni kellett a sátorfájukat. Hangulatjelentés és mozgalmi háttér.
Vágólapra másolva!

Az augusztus 12-i freetekno-bulira a jelentős számú francia résztvevő mellett német, cseh, olasz, spanyol kamionok és buszok is jöttek az M7-M0 lehajtói alatti alagutakba és a környező rétre, távol a városok zajától. Saját hangfalak kerültek elő a kocsikból és hegynyi építménnyé emelve már eresztették is kifelé a kísérleti techno minden ismert és épp ott születő válfaját.

Szinte mindegyik jármű az utazófülke-alvóhely-hangfalraktár funkcióra volt berendezve, a helyet pedig átlengte az "antipop" megfoghatatlan szelleme, a nonkommersz világfelfogás összes lehetséges kellékével, a divatmentes öltözködéstől a közteherviselésen és soknyelvűségen át a progresszív zenéig és a közös szemétszedésig.

Az alagutakban felépített két hangfalpiramison kívül az autópályák szegélyezte völgyréten reggelre kialakítottak egy harmadik táncteret, a helyiek által működtetett drogprevenciós sátorral. De ki volt ott helyi? Mi, maroknyian, a fogadóbizottság, az utazó városban. Mire kisütött a nap, az autópálya-őrség és a rendőrség is fölülről figyelte az eseményeket, majd tárgyalásokba kezdtek a talpon levő résztvevőkkel. A döntés: el kell hagyni a helyszínt. Az MTI híre bolgár rockerekről írt, a Blikk csövesekről...

A jelenség első itthoni megjelenését egyébként az 1997-es Szigetre tehetjük, a szépemlékű Lovebarikád technosátor környékére. A szervezők később a Lupa-tavaknál állították föl hangrendszereiket, majd az ozorai napfogyatkozós bulin (mely tulajdonképpen és alapvetően egy nagy-nagy nemzetközi goafesztivál volt, több mint húszezer emberrel) ismerkedhetett meg a közönség a minden keményebb stílust érintő soundsystemek és az őket kísérő partynomádok világával. Később a freepartyk hazai szervezői több kísérletet tettek a Hármashatár-hegyen, majd egy autópálya alatti szervizalagútban, vegyes sikerrel.

Megkérdeztük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesét a mostani esetről. "Észleltük az igen nagy hangerővel zajló eseményt. Mivel magánterületen zajlott, és a tulajdonos nem tett feljelentést, ezért sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem alapíthattunk meg.

Így a rendőrség nem is oszlathatta fel a rendezvényt, de a pár héttel ezelőtti csehországi botrány nem befolyásolta a kollégákat. Tájékozódtunk, beszélgetünk a résztvevőkkel. Arra a megállapodásra jutottunk velük, hogy miután kijózanodnak, továbbállnak a járműveikkel" - így Bényi Mónika, a kapitányság sajtótisztje.

A híradások beszámoltak róla, hogy az esemény kapcsán a rendőrség látókörébe került egy tizenkilenc éves cseh állampolgár. "Őt, valamint két német fiatalembert kábítószerrel való visszaélés gyanújával állítottunk elő" - erősítette meg az információt a szóvivő. "Az eljárás mindhármuk ellen folyik, szabadlábon védekezhetnek, de az ország területét nem hagyhatják el" - tette hozzá. A rendezvényre vonatkozó kérdésünkre Bényi Mónika azt mondta, hasonló eset eddig nem nagyon fordult elő, így eljárási rutin sem alakulhatott ki.