Fénymezők a Belvárosban - Dorkand-kozma-raypainting a bazársor mögött

"A sokszínűség szép" - ezzel a mottóval világhírű magyar képzőművészek a világ legszebb terévé varázsolják három éjszakára a Belváros legújabb közterét, a lebontott városházi bazársor helyén. A multikulturális fesztivál gigantikus fényfestészeti műalkotással, kultúrákat átölelő zenei programmal és gasztronómiai show-val vár minden érdeklődőt 2005. október 14. és 16. között, péntektől vasárnapig.

A kultúrák karneválján megjelennek a Magyarországon élő kisebbségek és nemzetiségek képzőművészetükkel, zenéjükkel és különleges konyháikkal. A program fő látványossága a húszezer négyzetméteres felületre vetített egyedi raypainting-műalkotás. Berkes Dóra és Kozma Péter kortárs művészek a Millenáris park és az Erzsébet híd fényfestése után újabb nagy dobásra készülnek Budapesten. A belváros szívében megvalósuló óriási műalkotás - mely a Fénymezők címet viseli - világrekordot döntő méreteivel szerte a Földön Budapestre irányítja a figyelmet.

Berkes Dóra és Kozma Péter - a fény mesterei

Az 1996 óta együtt dolgozó Berkes Dóra képző- és Kozma Péter iparművész Európa nagyvárosaiban már számos alkalommal káprázatta el alkotásaival a legilletékesebb közönséget, a városlakókat. A hazai művészettörténelembe a Frankhegy fesztivál szervezőiként és vizuális megformálóiként Dorkandkozma néven vonultak be; tulajdonképpen ekkor, ezeken a sáros, de nem parlagias összművészeti landart-fesztiválokon született meg sajátos világképet tükröző művészetük.

Legutóbbi nagyszabású műalkotásuk a budapesti Erzsébet híd fényfestése volt idén június végén; a fantasztikus műtárgy egyébként a legtöbb egyszerre és egy helyen csókolózó pár új Guinness-rekordjának is tanúja volt. 1996 óta a Dorkandkozma jelentős elismerésre tett szert Európában és Magyarországon.

A raypainting

A raypainting néven szabadalmaztatott, Dorkandkozmáék által kifejlesztett kortárs művészi megnyilvánulási mód a világon egyedülálló alkotások születését tette lehetővé. A raypainting, a fényfestészet sajátos kombinációja az üvegfestészetnek és a legfejlettebb vetítési technológiának.

A műfaj története a múlt század hatvanas éveiben kezdődött, a bécsi operaházban. Az intézményben dolgozott akkoriban a világhírű örmény zeneszerző és karmester, Karajan. A sors úgy hozta, hogy a hagyományos díszletek nem készültek el időben, így a komolyzene szentélyének díszlettervezője kénytelen volt rögtönözni.

Ez a bizonyos Schneider úr szerencsére ismerte Ludwig Panit, a szintén bécsi illetőségű lámpagyárost, és segítségével sikeresen megoldotta a problémát: vetített díszleteket alkalmazott. Innentől kezdve a hetvenes években, a vetített színfal szinte kötelező elvárássá vált minden valamire való operaházzal és színházzal szemben.

Dorkandkozmáék azonban tovább mentek és új formát hoztak létre; az elit művészeti színhelyről a vetítőket kihozták az utcára. A projekció vetítő felületeivé így a házak falai, az utcák flasztere vált, a nehéz bársonyfüggönyök és dohos kelmék helyett. A demokratizálás eme aktusa mellett abban is egyedülálló művészetük, hogy kompozícióik a kézi üvegfestés mással nem pótolható alkotói folyamatán alapulnak.

A különféle technikákkal az üveglapokra felvitt képek azután olyan egységes műalkotássá egyesülnek a házak falain, ami végtelenül izgalmas értelmezői játékot enged meg. Emiatt az élő, kortárs aktualitás miatt művészetüknek jelenleg nincs párja; az élmény nem hozható létre sem foto-, sem video-, sem lézertechnikai eljárással.

Berkes Dóra saját fényfestményében dj-zik

A város terei és felületei önmagukban is egyfajta művészi megítélés érvénye alá esnek; ez a művészet az architektúra vagy építészet. Ha pedig vetítőgépek segítségével üvegre festett, aprólékosan kidolgozott képek hordozóivá válnak, kölcsönhatásba lépnek ezekkel az alapvetően kis méretű festményekkel, a vizuális élmény pedig komplex képzőművészeti élménnyé lesz.

A Deák térhez közeli bazársor helyén most elterülő tér - nevezzük most egyelőre Városháza térnek - egy százszor száznegyven méteres belső udvart alkot. A négyszáztíz méteres frontális falfelület mellett ez a régi-új tér is a Fénymezők részét fogja alkotni; tehát gyakorlatilag belesétálhatunk a kompozícióba. A művészi akciótér így az egész látható felületre kiterjed: a felületkitöltés elve soha ilyen intenzíven és grandiózusan nem érvényesült korábban.