Nehézsúly a Vidámparkban - megvannak a Nowsound-jegynyertesek!

Vágólapra másolva!
Új helyszínen debütál szombaton a Nowsound Breaks, Klaus "Heavyweight" Hill vendégszereplésével. A Vidámparkban a zenei élmény mellett dodzsemezni is lehet majd, és reménykedni abban, hogy a következő bulin már a Pirátra is felültetnek. Megvannak a jegynyertesek.
Vágólapra másolva!

Alig egy hónap telt el az emlékezetes Olof Palme-party óta, mely a városligeti helyszínt búcsúztatta - és máris itt az újabb Nowsound Breaks. A Palme-házi partyromantikának egyébként annyi, az épületet eladták, és új urai teljes arculatváltást terveznek. A nowsoundos buliknak ezentúl a Vidámpark ad otthont, egyenlőre falak között, limitált férőhellyel, mivel a nagyobb helyiség megszerzése még nem sikerült.

Az egyik főszervező, Erká megnyugtatásunkra elmondta, hogy az ötszáz fő befogadására alkalmas terem csupán átmeneti megoldás, de már most is lehet majd a buli közben ingyen dodzsemezni. A későbbiekben pedig a tánctér mellett a Vidámparkban kipróbálható játékok száma is nőni fog, sőt tavasszal a szabadtéri rendezvénysátort is megnyitják.

Klaus Hill, a vidámparki Nowsound-debüt főattrakciója, aki két évvel ezelőtt már bemutatkozott nálunk, joggal birtokolja a Heavyweight (Nehézsúlyú) becenevet, nemcsak alkata, hanem zenéje is kemény, masszív hangzású. Nem mai csirke, a nyolcvanas években az angol trashmetal- és punkzenekarok nagy rajongója volt (egyik kedvenc együttesének, a Stupid's-nak maga Klute volt a gitárosa), majd bevetette magát a londoni éjszakába, és a hardcorepartyk állandó résztvevője lett.

Alkotásra először a jungle késztette, és ebben a műfajban mindjárt maradandót is alkotott, például több éven át dolgozott együtt Photekkel és Alex Reece-szel. A stílusok közötti szörfölgetés végeredményeként a breakbeatnél kötött ki, amely szerinte sokkal nagyobb mozgásteret és szabadságot ad a zeneírásban, mint a drum'n'bass. Nagyban hozzájárult a break népszerűségének megalapozásához, saját bevallása szerint már akkor breakbeatet játszott a londoni klubokban, amikor mondjuk a Stanton Warriors még azt sem tudta, mi az...

Bár a műfaj úttörői közé tartozik, mindig szem előtt tartotta a közönség igényeit, így a steppy-breaks táncolható, dallamos hangzásvilága vált fő profiljává, zenéit Rennie Pilgremtől a So Solid Crew-ig mindenki játszotta a klubokban. Nemzetközi hírnevét a 2 Sinners formációval alapozta meg, amelyben Carl Hovlanddel karöltve remixeket készített többek között a Jakattának, az Atomic Hooligannak, sőt a Beastie Boysnak is. Londonban évekig a The End klub rezidens dj-je volt, és valószínűleg ott is maradt volna, ha nem ismeri meg későbbi feleségét, aki Ausztráliában él.

Forrás: [origo]
Ihletett pillanat

Így viszont 2003 óta az ausztrál elektronikus zenei életet is erősíti, hetente játszik a sidney-i Home klubban, miközben régi pajtásáról, Carl Hovlandról sem feledkezik meg, havonta egyszer visszatér Londonba, hogy a The Endben pörgesse a lemezeket. Zenei ízlése széles skálájú, örök kedvence a Depeche Mode, amelynek mély-borongós, ugyanakkor erőteljes stílusa saját zenéjében is tetten érhető, bár tegyük hozzá, ez a breakbeatben inkább a darkos, Meat Katie által K-Hole-nak nevezett hangzásvilágot jelenti.