Megvannak a szilveszteri partyjegynyertesek!

Vágólapra másolva!
Monstre szilveszteri ajánlónkban szétosztottunk ötven ingyenjegyet: az óbudai Home extra Dave Seaman-partyjára, a Deadcode hajógyári-szigeti Viva-Eeelektro-szilveszterére, a szintén óbudai Bed trendi funkhouse-bulijára, a Nyugati téri Bank Dance Hall fiatalos house-trance-őrületére, valamint az ugyancsak hajógyári-szigeti Dokk hajnal négykor kezdődő, progis aftermenetelésére. Nyertesek lent és a következő oldalakon.
Vágólapra másolva!

A szilveszteri partyfelhozatal tehát idén sem mondható szegényesnek. Például egyértelműen nem hibázhatunk, ha az óbudai Home Club felé vesszük az irányt. A fő vendég ismét Dave "Sámán" Seaman lesz, kiegészülve persze a nemzetközi sztárlemezlovas első számú hazai kísérőivel, a Freee Magazin-os, már-már veteránnak számító Kühl Tamással, illetve a Foundation Records főnökével, a mindenki kedvencének mondható Chriss-szel.

A felsoroltakon kívül ott lesz még a partyn Sur-prise, a Freee-munkatárs és debutos Dandy, illetve Blackman is a Budapest "legextrább szilveszterinek" aposztrofálható partyn.

A leginkább proghouse-dj-ként és -producerként ismert Sámánról aránylag kevesebben tudják, hogy olyan vaskos popslágerek fűződnek a nevéhez, mint a Pet Shop Boys GoWest-je, vagy Kylie Minogue Confide In Me-je. Hogy ezeket a megbízásokat megkapják, neki és szerzőtársának, Steve Andersonnak, azaz a Brothers in Rhythymnek csak az 1990-es év leghúzósabb partyhimnuszát, a Such a Good Feeling-et kellett összehoznia... Ebből aztán kiderül, hogy emberünk nem ma kezdte a szakmát; sőt, a korai időszakban újságíróként is dolgozott, a híres dance-magazin, a Mixmag szerkesztőjeként.

Manapság az egyik leggyakoribb vendége a hazai kluboknak Dave, persze csak Anthony Pappa után. A Home-ban például ő nyitotta az idei őszi szezont, szeptember végén. De játszott az idén a kiskunhalasi Dance Tuningban, a Siklós-közeli Sing Singben, a siófoki Flörtben, korábban pedig a Hajógyári-szigeten is megfordult nem egyszer.

A proghouse veteránja, elmondása szerint persze nagyon szeret a magyarországi klubokban játszani. Azt mondja, ahhoz képest, hogy milyen kis ország ez, nagyon sok szép klubja van. Emellett ugyanebben, a Freee Magazinnak idén nyáron adott interjújában megsimogatta a hazai house-szcéna fejét is, amenniyben az még mindig friss és izgalmas. Ennek megfelelően arra inti e szubkultúrában ügyködőket, hogy őrizzék meg azt olyannak, amilyen most.

Arról sajnos nincs, nem is lehet pontos információnk, mikor kezd játszani a leedsi születésű mester, azt viszont tudjuk, hogy este tízkor kezdődik a szilveszteri buli a Home-ban, és várhatóan hétig pörögnek a cédék és a bakelitek.

Fotó: Djdaveseaman.com
A Sámánra őrjöngő tömeg valahol Dél-Amerikában

Ha nem szeretnéd kifizetni az elővételben ötezer, a helyszínen hatezer forintba kerülő belépőt, akkor játszhattál velünk: mi a címe annak a Dave Seaman-számnak, amelyet hősünk akkoriban fejezett be, mikor nyáron interjút adott a Freee-nek? (Segítség akkori összeállításunk második oldalán volt.)

A helyes megfejtők között öt darab kétszemélyes belépőt sorsoltunk ki a Home Club New Years Eve of Budapest partyjára:

"Pulsee"-nak, Rapavi Zoltánnak, Sárkány Petrának, Szeleczkyné Nagy Szonjának és Zámbó Zoltánnak.

A nyerteseket e-mailben értesítettük (arra a címre, ahonnan a megfejtést kaptuk), egyben közöltük velük a partyba bejutás menetét.