Fortunás funkyparty a Blade-ben - jegynyertesek (x)

Vágólapra másolva!
Szombaton este a '86 Funky Disco partyra az óbudai Blade-be költözik a Fortuna diszkó húsz évvel ezelőtti hangulata. Az egyik ottani rezidens Feaky D, valamint a Zsola és a Vadorchideák zenekar generálja funky, vagy ahogy ők fogalmaznak, a feketezenék orgiáját. Megvannak a korlátlan italfogyasztásos jegyek nyertesei!
Vágólapra másolva!

Feaky D a B. Tóth Laci utáni dj-generáció tagja; 1987-ben Csiszár Jenővel együtt tette le dj-vizsgát, ezóta dolgozik a szakmában. Mostanában másban is Csiszár nyomdokába lépett: a nemrégiben indult magyar gazdasági televízió 120 perc című reggeli közéleti-politikai magazinjának műsorvezetője.

Lemezlovasként a 1991-es év jelentette az áttörést számára, ekkor lett ugyanis a balatonalmádi Panoráma diszkó rezidense, illetve az első dj-bajnokságot is ebben az évben nyerte, sőt ekkor vette föl a Feaky D nevet is. Ezek az évek a funky jegyében teltek a hazai diszkókban, különösen az Expo 25-ben, a később leégett Globe-ban vagy a legendás várbeli Fortunában - mindezeken helyeken hősünk is kevert-kavart, pörgette a lemezeket és a hangulatot.

Feaky '93-ban elsőként indított funky-, house- és hiphopműsort az akkor még URH-n adó Juventus rádión. Ekkoriban a "feketezenék" mellett már elektronikust is játszott, nem sokkal később viszont nyakkendőt kötött és 1994-ben egy lemezkiadó művészeti vezetője lett, egészen 2000-ig. Közben két évig (1996-98) az elektronikus zenei profilú Patex klubot is vezette.

Most azt mondja: "A hazai klubéletet néhány kivételtől eltekintve halottnak látom, az igényes réteg néha koncertre ellátogat, különben inkább otthon marad." Ezért úgy gondolta, nem árt visszarepíteni az "igényes közönséget" 1986-ba - végül is éppen húsz éve volt - és felidézni
a Fortuna szellemét és a legendás várbeli éjszakákat. Azt tartja, a bulizásnak meg kell adni a módját, ki kell öltözni és hajnalig rázni, nem kidőlni.

Forrás: [origo]
Buli a Blade-ben

A funkyt és a feketezenét épp azért tartja izgalmasnak, mert abban "ér össze a hangszerek és a bakelit hangja". Végszónak azt mondja: "Hiszek James Brownban és abban, hogy április huszonkilencedikén, szombaton sok jó arc együtt mulat a Blade-ben a feketezene legjobbjaira."