Űrrock a hippikommunából - megvannak Hidria Spacefolk nyertesei!

Vágólapra másolva!
Szombaton a Korai Öröm és a Tanu Tuva mellett az a finn Hidria Spacefolk ad koncertet az A38-on, akik már az Ozric Tentacles rajongóinak figyelmét is felkeltették. Spacerock, progresszív- és psychedelic-rockzenék és lüktető elektronika hívnak közös misztikus utazásra szombaton. Jegynyertesek.
Vágólapra másolva!

A Hidria Spacefolk 1999-ben alakult egy Lohja nevű finn városka mellett található igazi hippikommunában, a Hiidenlinnában. Véget nem érő jammelések és élőfellépések után az öttagú bandának 2001-ben sikerült felkeltenie egy kis kiadó figyelmét, és segítségével bejutni egy igazi stúdióba, ahol végre professzionális körülmények között rögzíthették zenéiket.

Első albumuk 2002-ben jelent meg, Symbiosis címmel. Az akusztikus space-, progresszív- és psychedelic-rockzenekar két évvel és egy újabb albummal (Balansia) később már a legendás Ozric Tentacles előzenekaraként lépett fel a Nearfesten, azaz a North East Art Rock Festivalon az Egyesült Államokban.

Eközben mint a finn elektronikus zene régi és elkötelezett hívei, készítettek egy remixalbumot is az egyik kedvenc helyi kiadójuk, az Exogenic Records részére. A Violently Hippy című lemezen Texas Faggott-, illetve Kiwa-remixek is találhatók. Egyévnyi turnézás és élő koncertezés után, legutolsó kiadványuk, a Live Eleven című koncertlemez 2005-ben jelent meg, jelenleg pedig a még az idei őszre tervezett legújabb stúdióalbumukon dolgoznak.

Az öttagú instrumentális együttes hangzásvilága leginkább a hazai Korai Öröm és Másfél zenekarokhoz hasonlítható, hipnotikus, mégis lendületes zenéjükben gitárba ágyazott szintetizátorfutamok és törzsi ritmusok viszik pszichedelikus utazásra a hallgatót. A zenekar tagjainak briliáns hangszeres tudása ötvöződik elektronikus bravúrokkal a zenéjükben, a végeredmény pedig egy olyan egyéni hangzás, melyben a keleti kultúra miszticizmusa és a nyugati világ lendületes elektronikája kart karba öltve támadja az elméket - legalábbis ezt szokták mondani róla.

Forrás: [origo]
A Hidria öt tagja

A szombati A38-as bulijukon a Maradandó Változások koncertje után érkezik a magyar spacerock legígéretesebb zenekara, a Tanu Tuva, akik az elmúlt egy évben megkérdőjelezhetetlenül felküzdötték magukat a Colorstar-Korai Öröm-Másfél triumvirátus közé, és akiknek hamarosan megszületik első albumuk. A Hidria Spacefolk után a Korai Öröm koncertezik, majd a hazai progresszív-psy legkreatívabb producere, Kalumet liveactje zárja az estét, akihez a Korai-remixalbum egyik száma is kötődik. A vetítés egész este a Kiégő Izzók reszortja lesz.

Forrás: [origo]

A belépő a partyra elővételben kétezer-ötszáz forint, a helyszínen egy ötszázassal több. Ám aki velünk játszott, ingyen is bejuthat; kérdésünk volt: mi a címe a No Vidra Crew előző külföldi vendége, a Fuzzion első albumának? (A helyes válasz: Black Magic.) A helyes megfejtést beküldők között három ingyenjegyet sorsoltunk ki a bulira: Gulyás Zsófiának, Kerekes Gabriellának és Temmel Andrásnak.

Hirschl Zsuzsanna