Focistából goa-dj - Jirzij, a bajnok

Vágólapra másolva!
Szombaton rendezték a Klubok-teraszok-pubok Első Focibajnokságát; a margitszigeti tornán az előzetes szándékok alapján számított tizenhat helyett végül csak hat csapat indult. A győztes a Pertu, a második a Szóda lett, a bronzot a rendező, Szociál hozta el. A győztes csapatban játszott ifj. Tímár György, a hazai goások vezető Barca-rajongója, akit - bár ő maga nem nagyon szereti -  a "magyar Goa Gilnek" is neveznek. A Király utcai Psybaba Recordstore vezetőjéről tudni illik még, hogy a BVSC igazolt focistája volt zenészpályafutása előtt, a szíve azonban a Vasasért dobog, ahol az idősebb Tímár a focielnökségi tag.
Vágólapra másolva!

Hogyhogy a Pertu csapatában játszottál?
-Mert az apámé, idősebb Tímár Györgyé a hely, tizenöt éve viszi a Váci utcai üzletet. A Pertunak van egy nagy terasza, a földszinten étterem, az emeleten drinkbár. Az indulásunk kézenfekvő volt: édesapám - akárcsak én -, óriási focirajongó, hogy mást ne mondjak, a Vasas elnökségi tagja. A személyzetéből összekaptunk három-három technikás pincért és szakácsot, fogtunk egy törzsvendéget (aki mellesleg utánpótlásedző a Vasasban), a psy-dj-ként ismert Payát pedig a beállítottuk a kapuba.

- Lehet tudni, hogy miért csappant meg a nevező csapatok száma?
- Szombat reggel focibajnokságot rendezni jól menő vendéglátóhelyek alkalmazottainak egy kicsit erős... A bajnokság ötlete egyébként jó, de szerintem inkább ősszel kéne rendezni, akár villanyfénynél.

-Milyen volt a hangulat és a színvonal?
-A hangulat nagyon jó volt, erről Mangóék például gondoskodtak nagyon jó zenékkel. A legnagyobb gondunk egyébként a kánikula volt, a csoportból simán továbbjutottunk, és az elődöntő meg a döntő is jól sikerült.

- Ugyan igazolt labdarúgó is voltál, mégis talán többen ismertek meg dj-ként. Jól tudjuk, hogy a Psybaba labelként is feltűnik?
- Igaz, gyakorlatilag már kész van az első kiadványunk. Legszívesebben már Ozora előtt megjelentettük volna, de nemzetközi disztribútorunk, az osztrák Wirikuta kérésére csak szeptember elsején jön ki a Hungry for Hungary. Először ezer példányt nyomunk, ennek hetven százalékát az osztrákok, harminc százalékát pedig mi szórjuk szét.

- A cím sejteti, hogy magyar előadók számaiból áll majd a kiadvány. A szettjeidet hallgatva killerpsy-ra tippelünk.
- A stílust én inkább energikus psytrance-nek mondanám. De valóban magyar liveactek számai lesznek az albumon. Megtisztel minket a legismertebb magyar psy-szerződuó, a Para Halu is egy számmal. Két trackkel előlegezi meg a szintén Psybabánál megjelenő lemezét Obi és Piroman produkciója, a Trippy Hippies. Szerepel még az albumon az Irgumburgum (dj Ioda és Garcy), a Liquid Spoon, Nasca, a Venom Sense, King Junior és a Haunted Castle száma is.

- Milyen kiadványokat terveztek még a közeljövőben?
-A februárra tervezett Trippy Hippies-lemezt már említettem, karácsony körül meg egy Para Halu and Friends albumot tervezünk. Egyébként az energikus psy mellett chill-kiadványokkal is fogunk jelentkezni., de a goa-psy másik két nagyobb irányzatára, progresszívre és melodikus fullonra ne számítsanak tőlünk.

Fotó: Godu/Goa.hu
Dj Transabi és Pintér Gábor szervező-klubtulaj között

- Nemrégiben elhoztátok Goa Gilt, milyen nagyobb bulira készültök mostanság?
- Jó, hogy mondod, az öreg Gil húszórás szettjében az egész életművét eljátszotta nekünk. A következő nagy partynkat a Budapest Parádé nem hivatalos afterjeként tartjuk, a Kincsem Park mögött, a Hungexpónál. Sztárvendégünk ezúttal az amerikai Penta lesz, de játszik majd a teljes magyar psy-élvonal is.

Sokan kérdezik, hogy mikor lesz weboldala a Psybabának. Mi is...
- Hamarosan, természetesen www.psybaba-records.com címen. Ide tartozik, hogy az oldalunk csatlakozik, a szintén hamarosan induló, új magyar psy-portálhoz, amely mögött a hazai szcéna igazán széles összefogása áll. Sőt, úgy áll a helyzet, hogy ez az új psy-portál aztán épp a party.[origo].hu networkjébe is belép majd az ősszel.

Peter Poppara