Elektro-királyok és ortodox zaj - hétfői partyk a Szigeten

Vágólapra másolva!
Ez a hét nem is kezdődhetne jobban: este Anthony Rother és a Tiefschwarz élőzik az Arénában, koncertezik a The Orb, és lesz latinhouse-tól spacerockig minden, amit csak kívánhatunk - épp csak a törtek szorultak egy kissé a háttérbe. Hétfői partymustra a Szigeten.
Vágólapra másolva!

Az Aréna talán egyik legérdekesebb fellépőlistája a hatodik napra, hétfőre készült. Anthony Rother live-ja mellett a Tiefschwarz is élőben tekergeti majd a potikat, a két nagy durranást pedig a deadcode-os Hot X és Coyote elektro-techno szettje vezeti majd fel. Rother élő produkcióját tavaly télen a Hyperspace-en láthattuk már, ez persze koránt sem érv a hétfő esti fellépés elszalasztására! Az elektro koronázatlan királyának trónkövetelőiként azután a német dj-testvér-páros, azaz Ali és Basti Schwarz lépnek fel.

A több magyar művészt is kiadó Pulver Records kapott majd' egy egész napot a Meduzában, ahol a magyar pulveresek mellett fellépnek a kiadófőnökök, a Dublex Inc, illetve az Inverse Cinematics és Slope is. A Pulver a kellemes, könnyen emészthető-hallgatható, latinos, sok élő hangszerrel megtűzdelt house zenékkel foglalkozik, ilyesmire számíthatunk a főnököktől is az este folyamán.

A Cökxpönben (ahol egész héten minden nap megállás nélkül szól a zene) reggel kilenckor a tilosos Wamzer és Sinko, majd az LD50 dj-je, Ninth lépnek a pult mögé. A mindenki számára nyitott délutáni jam session után Rovar17, aztán irracionális ortodox noise, azaz az I.O.N., majd a progresszív psy-körökben egyre elismertebb Kalumet jön egy-egy live-al. A tribal-es, elektrós, trance-es lüktetés után az Ikz-csapat, azaz Chrom és Crimson zenélnek reggelig.

A Wan2 színpadot ezúttal este kilenctől érdemes célbavenni, a Yonderboi egykori zenekarából ismert Zságer Balázs együttesének, azaz a Zagar koncertjének a kedvéért. Rögtön utánuk kezdenek megszólalni Alex Patterson asszociációs ambient-house zenéi, azaz a mára elektronikus zenei klasszikusnak számító The Orb következik. Ha óvatlanok vagyunk, egészen éjjel fél háromig ittragadhatunk ezután, a folytatás ugyanis először a Colorstar, aztán a Tanu Tuva koncertje lesz.

A csendes diszkóban mindeközben mindenféle stílus mindenféle slágereit ígéri pörgetni Mesterházy, Suefo, Nafta és a szintén rég nem látott Garfield, az All Styles-Allstars elnevezésű napon, ahol a hangulat lassan a tetőfokára hág.