Tilla-arcú Budapest Parádé

Vágólapra másolva!
Az augusztus huszonhatodikai Új Budapest Parádé minden eddiginél szélesebb programmal jelentkezik, melybe belefér a német Brazilectro Soundsystem és honfitársa, az ős-Love Parade-es Da Hool, valamint az Asian Dub Foundation szereplése is. Lesznek görkorisok, karneváli felvonulók, kamionok és fesztiválszínpadok is az új "kulturális expón". A rendezvény arcának a népszerű showmant, Till Attilát kérték föl.
Vágólapra másolva!

Hetedik alkalommal rendezik meg a Budapest Parádét, mely idén megkapja az új jelzőt is. A szlogen szerint az augusztus huszonhatodikai rendezvény karnevál és fesztivál is lesz egyben. Sőt, az esti Népstadion környékén csattogó Bónusz-partyt az év elektronikus zenei fesztjeként hirdeti a szervező Sziget Kft. és fő elektronikus zenei partnere, a Deadcode crew.

A kínálatbővülést Lobenwein Norbert főszervező az esemény sajtótájékoztatóján meg is magyarázta. "A Budapest Parádé már hét éve az ország egyik legismertebb szórakoztatóipari eseménye, nem véletlen, hogy évről évre félmillió ember látogatja. Ugyanakkor tavaly már azt éreztük, hogy az esemény kissé elkanyarodott eredeti lényegtől" - utalt az évek során kialakuló, egyesek által csak Felvonulási téri prolivircsaftnak nevezett parádéra. "Úgy döntöttünk, hogy idén beemelünk olyan elemeket, amelyek igazi kulturális expóvá teszik a rendezvényt."

Alapnak megmarad a berlini mintájú kamionos fölvonulás, de a korábbi gyakorlattal ellentétben ebbe is nagyobb beleszólást kértek maguknak a Sziget emberei. A kamionok valamivel délután kettő után indulnak az Erzsébet térről.

Újdonságként lép be a Párizsból szedett görkorcsolyás felvonulás, amely délben indul a Dráva utcából, és a Hősök terén keresztül érkezik meg a Műjégpályára, ahol estig tartó görkoris diszkóvá lényegül.

A szintén debütáló karneváli menet tehát délután kettő után indul az Andrássy úton. Itt a zenét a Baar Pult kamionról a német Brazilectro Sound System szolgáltatja, őket segíti a vonulatból száz dobos. Táncosok és mutatványosok is helyet kapnak a tömegben.

Az Új Budapest Parádé arcának Till Attilát kérték föl, aki Lobenwein szerint a korábbi parádézó és az új karneválozó közönségnek is megfelel. A showman elmondta, hogy nem állnak távol tőle a budapesti utcai rendezvények, elég csak a cége projektjeit, mondjuk az Erzsébet híd dorkandkozmás "kifestését" vagy a Szabadság-híd gyepesítését említeni.

"Egy nagyváros életéhez hozzátartoznak a tömegrendezvények. Amilyenek a bulik, a közösségi élmények, olyan a város is" - véli Tilla. Egy kérdésre azt is elmondta, hogy azon még gondolkozik, milyen kosztümben érkezik az eseményre, de az biztos, hogy biciklivel teker a helyszínre.

Forrás: [origo]
Idén ilyenek is lesznek

Befejezésül Lobenwein még megemlíti, hogy kegyeleti okokból elmarad a szokásos Parádé-záró tűzijáték. De hozzáteszi azt is, hogy kedvezőtlen időjárás esetén a Hősök teréről többfelé lehet menekülni, és egyébként is felkészültek minden eshetőségre. A szervezők csekkolták az időjárást is: változékony, de jobbára napos idő várható szombatra.