Misztikus múltidézés - hallgasd meg az Enigma új albumát!

Vágólapra másolva!
A román-német-spanyol Michael Cretu Enigmája a hatodik nagylemezével jelentkezik. Az A Posteriori-val a formáció visszatér a misztikus, ambientrance-es Enigma-világba, az előző lemez sokak által bírált popzenéje után. Nyerd meg az albumot!
Vágólapra másolva!

Michael Cretu: "Az Enigma zenéje az első perctől kezdve független volt minden zenei trendtől. Úgy keletkezett, mint egy ufó, olyan volt, mint egy ufó, és ma még mindig egy ufóra hasonlít."

1990 októberében jelent meg a Sadness 1 kislemez, a rejtélyes Enigma szóval utalva az alkotókra. Eztán rögtön berobbant a köztudatba a gregórián énekeket technósító zenei különlegesség.

A Return to Innocence című dal pedig már megjelenésekor ostromolta a slágerlistákat, a klipcstornákat és a lemezboltokat, arról nem is beszélve, sokunknak máig fülébe mászik a refrén. Az ezt követő MCMXC a.D. című album huszonnégy országban lett listavezető, tizenhétszeres platina és huszonötszörös aránylemez. Most az Enigma a hatodik nagylemezével jelentkezik.

Michael Cretu: "Az én életemet bizonyosan a Beatles Golden Slumbers című dala változtatta meg, a legendás Abbey Road-albumról. Amikor a lemez megjelent, én még klasszikus zenével foglalkoztam. De hirtelen úgy éreztem, hogy hamarosan már csak a popzene fog érdekelni."

Az Enigma tulajdonképpen megegyezik, a nemzetiségét tekintve román-német-spanyol Michael Cretuval. A producer-zeneszerző az Enigmával újra értelmezteti velünk a világzene, az ambient és a chill műfajokat.

Michel Cretu 1957. május tizennyolcadikán született a román fővárosban, Bukarestben. Ötéves volt, amikor zongorán kezdett tanulni, majd 1968-ban, közel fél évet Párizsban tanult, karmesternek készült, de 1978-ban már a frankfurti zeneakadémián diplomázott kitüntetéssel.

Rövid ideig stúdiózenészként is dolgozott, és létrehozta Moti Special nevű zenekarát. Első lemeze a Moon, Light and Flowers (Hold, Fény és Virágok) 1979-ben jelent meg.

Cretu Mike Oldfield producere volt az Islands című albumnál, sőt a Boney M Isle of Fantasy-ján is közreműködött. Produceri munkáiért 1980-ban kapta első díját. 1984-ben Németországban az elsők között használt digitális rögzítőket, és egyből szemplerre vagy harddiscre rögzíti a felvételeket.

1985-ben már közismert volt íróként, producerként, billentyűsként, valamint ebben az évben lett Sandra producere is. Sandra Németországban a tipikus hetvenes évekbeli erotikdiszkó stílus jeles képviselője volt.

1985-ben megjelent a Maria Magdalena, melynek szerzője és producere leendő férje, Michael Cretu volt. Sandra a nyolcvanas évek végének egyik legsikeresebb popsztárja lett Németországban (harminc országban lett slágerlista-vezető), s 1990-től kezdve ő az Enigma állandó női hangja.

Michael Cretu: "Magamnak csinálok zenét, és az évek múlásával sem akarom ismételni magam, mindig valami újat akarok létrehozni."

Forrás: [origo]
Michael Cretu ibizai otthonának stúdiójában