Ibiza, Szombathelyen - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
A jó idő ellenére csak "fedett pályás" partyt ajánlhatunk a hétvégére. Szombathelyre látogat az ibizai rezidens, T-Love - rajta kívül a lengyel nujazzes, Muzykoterapia és hiphopos honfitársaik, a Twozywo Sztucne, valamint szlovák és osztrák liveactek és dj-k vizitálnak nálunk.
Vágólapra másolva!

Bár az időjárás még megengedné, mégsem partyzhatni szabad ég alatt a hétvégén. Amint arról már beszámoltunk a múlt héten, megnyitott a hidegebb évszakokra specializálódott Mono. Az Ó utcai pinceklub most folytatja Start2 programját: pénteken Naga és Beta techhouse-estje, a House 2 House kezdi az idényt, a Polymorphin vendégszereplésével. Szombaton aztán törtütemű buli következik, fellépnek a Breakbeat Massive rezidensei, Metha és Kevin.

Egy másik belvárosi föld alatti klub, a Süss Fel Nap is érdekes programot kínál péntek estére. A hazai elektronikus zene egyik első formációja, a Korai Öröm koncertezik a Honvéd utcában. Mivel a zenekar jó pár tagja a mixpult mögött is jól érzi magát, a koncert utáni dj-szettet is ők - a Korai's Banditos - oldják meg.

Érdekesnek tűnik a Trafó programja is a hétvége nyitóestéjén. Itt a neves hiphop-dj, Mango és mc Colombo mellett a még ismertebb énekesnő, Sena fog össze dzsesszistákkal (Lakatos Gyula zongoristával, Orbán György bőgőssel és Szoszó szaxissal). A projekt neve: Dagadoo Soundsystem.

Külföldi dj-ért viszont Szombathelyre kell utazni pénteken. A híres ibizai Club Amnesia brit rezidense, T-Love tiszteli meg a helyi Cinema Cafét. A Progrecinema klubesten várhatóan trendi progresszívtrance szól majd.

Szombaton aztán már Budapesten is megfordul egy-két dj a határokon túlról. A partyéletben őskövületnek számító óbudai Supersonicban lesz a Megaherz underground zenei fesztivál. A psytrance-terembe Ausztriából érkezik a Lagun élő produkció, illetve dj Quidam; az elektroszínpadon a svájci Nu Wave Hookers live-ja mellett az osztrák Christian Camille zenél; míg a drum'n'bass- és breakhelyszínen a szlovák Gabana, Kiara és az osztrák Splinta jelenti a külföldi erősítést.

Az A38 Én Városom sorozata Varsóhoz ért, így a szombat esti party is a közmondásos lengyel-magyar barátság jegyében telik az állóhajón. A lengyelek részéről egy nujazz-brigád (Muzykoterapia) és egy hiphopgaleri (Twozywo Sztucne) zenél, míg a magyarokat a Zagar és dj Cadik képviseli.

Ha valaki egy kiadós drum'n' bass-bulira vágyna: újabb, immár negyvennegyedik epizódjával jelentkezik a kecskeméti Exile Soundz sorozat, ezúttal Palotai Zsolt főszereplésével. Ott lesznek még a rezidensek, Reza és C.

Részletek és még több buli a Partytárban!

Peter Poppara