Erős pesti pezsgés - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
Erős hétvége vár a partyzókra az október közepi langymelegben. A beszédes nevű brit Danny Breaks például Sopronban és Budapesten is föllép. A fővárosban játszik még néhány honfi- és stílustársa, így Metric, Sick Rick és Radioactiveman. Brittániából érkezik a prog house-os Slecker is. Németországból a tech-houseban utazó Sweet & Candy, a technos Tech Tube és Eric Sneo jön. Technot játszik az osztrák Felip és Marco Bailey is fővárosunkban. Míg az orosz Russkaja ska-t fújj.
Vágólapra másolva!

Péntek este már másodszor telik meg az új Üllői úti szórakozóhely, a K2. A jól ismert Shockwawe techno és elektro buli venbdége Marco Bailey és az osztrák Felipe lesz. Ugyanekkor két szinttel lejjebb a Kashmirban a Circus Maximus emberei Matt-U-val és Jade-del kiegészülve lökik a technoid drum 'n' basst.

De hogy szombaton se maradjon üres a kilencedik kerületi műintézmény, a K2-ben tartja születésnapját a hazai psy-életben meghatározó, Jirzij-féle Psybaba Records. Az csak hab a tortán, hogy ezan a partyn mutatja be új albumát a leghíresebb magyar killer-psy liveactnek számító Parahalu.

A Merlin Színház immár klubként is fungáló étteremében rendezi soros havi break-buliját a Hypnosist, a Breakbeat.hu, péntek este. Az est vendége két ifjú brit titán, dj Metric és Sick Rick lesznek, persze a házigazda Grasshop is beáll zenélni.

A beszédes nevű angol, Danny Breaks ezen a hétvégén Magyarországon folytatja Transmit Fantastic Tour-ját. Pénteken a soproni Pub Fictionben találkozik emberünk a Bomb The Jazz rezidensével Suhaiddal, hogy szombaton már a BTJ-n lépjen föl a budapesti Trafóban. Itt már a party szokásos csapata Waxman aka Pedro és Vázsonyi János szaxofonos is játszik.

A fentiekből már sejthető, hogy erős pesti pezsgés várható szombat estére. Ehhez tesz hozzá a Hairy Records. Naga és Beta, a Der Dritte Raum és a Loco Dice után, ezúttal a Sweet & Candyt hívta a fővárosba, pontosan a Margitszigeti Atlétikai Centrumba, vagyis a Cha-Cha-Cha Teraszra. Az említetteken kívül egy német dj, Chriss Latner is föllép a bulin.

A Technofest crew igencsak beindult a júliusi I. Hungarian Techno Festival óta. Úgy látszik továbbra is Csepel áll közel szívükhöz, így a Szabadkikötő után, most a Csepel Műveket választották bulijuk színhelyéül. A "szigetország"-ban találkozhatunk a német Tech Tube liveacttel és Eric Sneoval, de chilei Francisco Zubicueta szintén a mixpult mögé áll.

Szombat este folytatódik a Dokk Progression is, a Hajógyári-szigeti Dokkban. Ezúttal brit Slecker tolja a progit, Slam Jr., és Kornél segítségével. Közben a szomszédos Events Hallban megkezdi őszi szezonját, a Studio - Diszkószínház.

Persze jamaikai gyökerű buli is jut szombatra. Az A38 hajón a Russkaja Goes Pannonia elnevézésű bulin, koncertezik az orosz Russkaja és a magyar Pannonia Ska Orchestra, akik egymás után fújják a ska-t. A Riddim Colony dancehall reggae-val hozakodik elő, Erik Sumo dj-szettjei meg mindig meglepetéseket hordoznak, várhatóan így lesz ez most is.

A törtütemek kedvelőinek az Olof Plame házban jut hely a szombati zsúfoltságban, itt a brit Radioactiveman, a trancewawe-es Marvin és TB Gon, illetve a Syrupos Mesterházy és Pipedome keveri-kavarja.

Peter Poppara