Agyakkal játszanak - megvannak a Brains-cédényertesek!

Vágólapra másolva!
Másfél hónapja a boltokban a Deep Records által terjesztett debütáló Brains-album, a Humanual. A Dunakanyar rasztái kis túlzással stílust teremtettek, ez volna drum'n'ragga&roll. Mindenesetre a srácok újabb színfoltjai a szentendrei underground zenei hagyománynak, bizonyos szempontból méltó örökösei például a hajdani legendás Albert Einstein Bizottságnak is. Hallgasd meg a Humanual-t, szerda és csütörtök dél között, és ha tetszett, játssz az öt cédé egyikéért!
Vágólapra másolva!

A Dunakanyarban eddig is alakultak érdekes zenei formációk. Elég, ha csak a nyolcvanas évek underground-héroszaira, az A. E. Bizottságra, vagy máshogy, a Bizottság Tánczenekarra gondolnunk. A formabontó képzőművészek, köztük Fe Lugossy László, Ef Zámbó István és Wahorn András Szentendrén hozták össze egymást a zenéikkel, és nagyon sok jó ötlettel, bár jóval kevesebb zenei tapasztalattal neki is álltak.

Az utóbbit, mármint a zenei hiányosságokat, Johny, a "Dunakanyar legjobb gitárosa" próbálta orvosolni. (Még ma is nehezen emésztjük közelmúltbeli halálát.) A nekigyürkőzésből két legendás album, a Kalandra fel és a Jégkrémbalett sült ki, olyan ma is gyakran idézett kiszólásokkal, mint a "Mit látsz Laca?".

Az időszak egy másik legendás "buggyantja", a mára már a Kossuth téren haknizó, többek között Gazember, Petőfi, Velorex, Ullmann Mónika, de mindenképpen Waszlavik László is szentendrei lakos. Később Fe Lugossy a Johny, Laca, Kokó formációval durrantott, míg Ef Zámbó "Pici" a mai napig működő Ef Zámbó Happy Dead Banddel örömzenél.

A Happy Dead Band csúcsidőszakában, '94-ben még a szigeti Nagyszínpadra is feljutott. Ebben az évben alakult a Brains, akkor még középiskolás fokon, gimis zenekarként. Jó pár évvel később, már az ezredforduló tájékán kezdték magukat a Dunakanyar Rastabanditáiként emlegetni, ez lett a címe a 2001-es hatszámos demójuknak is.

Ekkortájt kerültek elektronikus dobalapok és hangzások a zenébe és lassan kiforrt a drum'n'ragga-hangzás. Az Est.fm-n is gyakran játszott Propeller című maxijuk tette a srácokat ismerté, legalábbis elektronikus zenei körökben, még 2002-ben. Innentől megfordultak az összes nyári fesztiválon és más koncertszínpadokon is. A mai felállás végül csak 2005-ben alakult ki, Kéri András aka mc Colombo beszállásával, akit az Irie Maffia Soundsystemből ismerhetnek a partyzók.

Forrás: [origo]

A banda aztán idén vágott bele egy teljes albumba. Annál is inkább, mert a Nemzeti Kulturális Alap és az Oktatási és Kulturális Minisztérium is támogatta őket. (Milyen lett volna, ha a Bizottságot támogatja az állam a nyolcvanasokban...) Ezen fölbuzdulva, egy neves producer segítségét kérték. A zenészként Anorganik és Raster néven is ismert Deutsch Gábor dolgozott már az Anima Sound Systemmel, Zagarral vagy Yonderboi-jal is.

A srácok albumát, úgy tűnik, az egész szcéna magáénak érezte, mert a közreműködők közt ott találjuk társszerzőként az Irie Maffiát és a kevésbé ismert Botit. A vokálban pedig mc Kemont és mc Busát a Gimmeshotból, sőt a két ismert tilosos dj, Mango és Palotai is az album körül bábáskodott. Rá is került a lemnezre az Irie, illetve a Gimmeshot frankózása, egy-egy szám erejéig.