Kegyes halál az ünnepek előtt - holnap Euthanasie-koncert

Vágólapra másolva!
A bejgliszezon és általános évvégi punnyadás előtti utolsó nagyobb szabású bulik egyikére kerül sor december 18-án, vagyis hétfőn a Kék Yukban, a japán Euthanasie fellépésével. Az Ld50.hu ajánlója.
Vágólapra másolva!

A banda az electrogoth, a newwave-beütésű synthpop és az electroindustrial közt mozog zeneileg. Közel egy hónapja, egy szentpétervári koncerttel kezdte turnéját, és azóta nagy sikerrel végigjárták Nyugat-Európa nagyrészét.

A zenekar este fél tizenegy körül kezd majd, előttük az újonc-dj, Nuclear Die szórakoztatja a közönséget "hellectro"-szettjével, a koncert után pedig két teremben folytatódik a móka hajnalig. Az egyikben Sis és Skin hozza a tőlük megszokott minőséget és zenei világot, a másikban pedig az Ld50-es D4m4g3 és Case képviseli a japán vonalat.

Utóbbin belül azonban most a Nippon Shoxx-bulikban megszokott zenék mellett nagy szerepet kap majd a japán goth/industrial-színtér is és a táncos synth-pop-tól, a tradicionálisabb goth-darabokon át a brutál electro-industrial zúzdákig lesz minden. Ebből egy kis előzetes is volt a Tilos Rádióban a hetente jelentező Nippon Groove aktuális adásában.

A belépő egy ezres lesz, ami egy ilyen abszolút különlegesnek igérkező eseményhez - no, meg a messzi Japánból idehozott zenekarhoz - képest nem egy nagy összeg.

Ld50.hu