Mától két hétig Fényevolúció a Duna-parton

Vágólapra másolva!
Már hatodik alkalommal támogatja az év végi fényfestmény-kiállítást a Magyar Telekom. A rendezvény Berkes Dóra sötétedéskor kirajzolódó fényinstallációjára épül, de lesznek minőségi zenék, fényjelmezek, internetterminálok, továbbá melegedő, forralt bor, gulyás és hó - utóbbi akkor is, ha nem esik.
Vágólapra másolva!

Az idén a Krisztina körúti Magyar Telekom-székház helyett a Március 15. téren tekinthetjük meg a távközlési cég karácsonyi ajándékát, mely ezúttal is fényfestmény. Berkes Dóra a két évvel ezelőtti Fénylények és a tavalyi Fénybolygó (e kettőt még a Dorkandkozma páros tagjaként, Kozma Pétrerrel alkotta) után ezúttal Fényevolúció címmel mutatja be a több mint tízezer négyzetmétert betöltő fényinstallációját december 18-tól, hétfőtől január másodikáig.

A cím az immár öt éve népszerű év végi projekt és a művésznő fejlődésére, valamint az új helyszínre utal. A Március 15. téri új terep azt teszi lehetővé, hogy még többen elmerülhessenek az alkotásban. Részint mert a tér a belvárosban (az Erzsébet hídhoz közel) található, részint pedig, mert a budai oldalról a Szabadság hídtól a Várkert Kaszinóig, sőt még a Hegyalja útról és a Citadelláról is jól látható lesz az alkotás.

"Célunk az is, hogy felhívjuk a figyelmet egy, a város közepén eléggé lepukkantan éktelenkedő térre. Két hétre pezsgéssel és színvonalas programokkal teli Fényoázissá varázsoljuk" - magyarázza Dávid István, a szervező Limelight főnöke (nevükhöz fűződik a Parlament október 23-ai nemzeti színűre "vetítése" is).

Ahogy a korábbi fényfestészeti alkotásokban, úgy ebben sem csak nézője, hanem résztvevője is a műnek a látogató. Ezért is kérik a szervezők a vendégeket, hogy vigyenek magukkal egy szál gyertyát. De ha kedvük úgy tartja, akkor a Boda Gyöngyvér által tervezett fényjelmezekben még inkább idomulhatnak a látványhoz.

Kérésre a rendezvény fotósai le is fényképezik őket, és később egy képeslapon láthatják viszont önmagukat. A vendégek persze saját maguk is fotózhatnak, sőt különböző pályázatokra is elküldhetik fényképeiket. Ezeknek a rendezvény december 18-tól naponta frissülő honlapján nézhetnek utána.