Elektronikus kísérlet Londonban, Berlinben

Vágólapra másolva!
E kora tavaszi januári napon sötét híreket közlünk. Túllépve az elmúlt év boncolgatásán, a jövőbe kívánunk immáron tekinteni. Éppen ezért összeállítottunk egy hírcsokrot arról, hogy mi várható a dark, goth, cyber színtéren a közeljövőben. Aktuális hírblokkunk sztárjai az Assemblage 23, a Mentallo & The Fixer és a :Wumpscut:.
Vágólapra másolva!

Az Assemblage 23 rajongóknak jó hír, hogy bár 2004 óta nem hallottunk a futurepop-EBM színtér egyik meghatározó bandájáról, ám idén végre megtörik a jég. Az első megmozdulás a Binary single lesz, a címadó három változatával és két b-oldalas szerzeménnyel. Március 20-tól lesz kapható, utána nem sokkal pedig jön az új, sorban ötödik nagylemez, a Meta!

A Mute újra kiadott két klasszikusnak számító lemezt, méghozzá a Recoil-tól, ami ugye az ex-Depeche Mode-os Alan Wilder projektje. Az első az 1991-es Bloodline, a másik pedig az 1988-as Hydrology. Időközben Alan új lemezen dolgozik, amely remélhetőleg még az idén megjelenik. Ugyancsak Mute érdekeltségű hírünk, hogy a kiadó kiadta Richard H. Kirk (Cabaret Voltaire!) lemezét - Hoodoo Talk - CD-n is.

Morissey humorérzéke nem ismer határokat: a New Musical Express-nek nyilatkozta, hogy a tavalyi, Lordi-féle beégést már nem nézheti tétlenül, ezért ír egy dalt az Eurovíziós Dalfesztiválra. Anglia 19. helyezése (24-ből!) is megviselhette a művészt, így igaz hazafiként vághat neki a nagy kalandnak.

Január 19-én jelenik meg az új Mentallo The Fixer nagylemez. Az electro-industrial úttörője nagy hallgatást tört meg az Enlightenment Through A Chemical Catalyst című alkotással, amely mindjárt két változatban is napvilágot lát. A képen a limitált kiszerelésű verzió borítója látható. A második CD-n körülbelül hatvanpercnyi extra hallható.

A :Wumpscut: - mily meglepő -, új kislemezzel jön március 6-án, Goth Census címmel, amely ugyan csak az Államokban jelenik meg és a Body Census nevezetű nagylemezt vezeti elő. A limitált változat extra sávokat és egy letöltőkódot tartalmaz, amivel további extra tartalomhoz férhettek hozzá - értelemszerűen online.

Dielectric néven indult be egy London-Berlin bázisú kísérleti elektronikus projekt. Ketten állnak mögötte: egyikük J.Hookens (Jerico One), másikuk pedig az a berlini énekesnő, név szerint Mona Mur, aki olyanok mellett lépett színpadra, mint az Einstürzende Neubauten, a Yello, vagy a Varsói Filharmonikusok. Az első kézzelfogható anyaguk egy EP lesz az Urbcom gondozásában, egyelőre név nélkül. Az EP különlegessége, hogy két számot a japán cyberpunk íróval, Kenji Siratori úrral közösen írtak meg.

Forrás: [origo]

Elizabeth Fraser (Cocteau Twins) tavasszal jelenteti meg szólókarrierje első nagylemezét, amely előreláthatólag nyolc új számot és egy feldolgozást fog tartalmazni és a hírek szerint a Blanco y Negro Records adja ki, ahol többek közt Melanie C és Bob Sinclar is megjelenteti munkáit. Habár valóban ez lesz az első szóló nagylemez, 2000-ben már voltak önálló munkái az énekesnőnek. Ilyen volt az Underwater nevű, mindössze 200 példányban kinyomott anyag, amely így ritkaságnak számít kézzel fogható formájában - digitálisan ugyanis ingyen leszedhető a szám.

Végül de nem utolsósorban egy hazai hír. Gazdag István saját elektronikus projektjéhez, a First Aid 4 Souls-hoz három új, sci-fi ihletésű dalt készített. Jelen állapotban kettő szerzemény tölthető le myspace oldaláról, így aki a goa-darkelectro-ambient-etno stíluskeverékre pörög, próbálja ki.

A híreket a Side-Line szolgáltatta, köszönjük!

Ld50.hu