Idén már nem lesz Budapest Parádé

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, győztek az Andrássy út lakosai: elmarad, talán végleg megszűnik az idegeiket immár hét éve borzoló félmilliós tömegrendezvény, a Budapest Parádé. A szervező Sziget Kft. azt ígéri, hogy az eddigi afterparty, az elektronikus zenei profilú Parádé Bónusz minden korábbinál nagyobb lesz.
Vágólapra másolva!

Idén augusztusban már nem pöfögnek végig a hangos zenét szóró kamionok az Andrássy úton. Ez sokak számára biztosan nem rossz hír, mert az esemény útvonalába eső kerületek polgárai finoman szólva nem szimpatizálnak az eredetileg a berlini mintát követő, valójában annál sokszínűbb Parádéval.

Verók István VI. kerületi polgármester például így nyilatkozott az [origo]-nak szeptember 4-én (a helyi választási kampány finisében): "Szörnyű éjszakám volt. Teljesen lelkibeteg lettem. Nyilvános vécének használták a kerületet a résztvevők, sorban álltak a kapualjakban, hogy odapisilhessenek."

Másfelől meglepő a Sziget Kft. közleménye, mert még két évig engedélye van a rendezvény megtartására. Tavaly új elemekkel bővült a Parádé, görkorcsolyás felvonulás és a riói karneválhoz hasonló zenés-táncos vigadalom színesítette a programot - a külföldi nagy nevek, mint a Brazilectro Soundsystem, az Asian Dub Foundation vagy Nick Warren fellépéséről már nem is szólva.

A cég közleménye éppen az új koncepcióra fogja a felvonulás megszűnését: "A programok további színesítése olyan költségvetést igényelne, amilyenhez a szponzorok már nem voltak partnerek, így a szükséges pénzügyi háttér ehhez már nem áll rendelkezésre. Ezért a Parádé, amely ingyenes rendezvény lévén csak a szponzoroktól származó bevételekre hagyatkozhat, az idei évtől elmarad."

A korábban az eseményhez csatlakozó Parádé Bónusz - amelyre viszont borsos belépővel lehet bejutni - ugyanakkor erősebbnek ígérkezik, mint korábban. Az év elektronikus zenei fesztiváljaként harangozzák be az augusztus 25-i bulit. Várhatóan négy csarnok is megtelik a Puskás Ferenc-stadion környékén, a közlemény szerint a Bónusz az elektronikus szcéna legnagyobb előadóival várja majd a közönséget.