Happy-hardcore pompomok

Melyik együttes dobta piacra az első minidiscet? Négy zenészportré a törtritmusos, nyekergős finomságok világából, az idm-drill'n'bass vonalról - az LD50.hu prezentálásában.

"Öröm és happy-hardcore pompomok kavalkádja" - jellemzi zenéjét Aaron Funk, kanadai potmétermágus. A Venetian Snares név alatt közismerté váló úriember '94 óta ontja magából break- és glitchcore-ral kevert fúzió-idm muzsikáját, melyben ugyanúgy feltűnnek vonósok, ahogy gabber-, de akár metálhatások is.

Többek közt olyanokkal volt szerencséje eddig dolgozni, mint az avantgárd hiphop meghatározó alakja, Cex. Annak ellenére, hogy Funk muzsikája se nem könnyen emészthető, se nem alkalmas bulizásra, mind a kísérleti, mind a breakcore-szcénában nagy hírnévre tett szert, a Rossz csillag alatt született című lemeze például több mint 15 ezer példányban kelt el.

Félreértés ne essék, Aaron nem magyar: a lemezt 2004-2005-ös budapesti tartózkodása ihlette. További érdekesség, hogy Öngyilkos Vasárnap címmel felkerült rá a hírhedt Szomorú Vasárnap egy nyomasztó változata.

A részben a brit matek-idm-duó, az Autechre tagjaiból álló Gescom alig egy évtizedig (1994-2003) működött, de ez alatt az idő alatt 20-30 vendéggel dolgozott. Diszkográfiája csak kislemezekből áll, de nagyon sok közülük meghatározó jelentőségű. Főleg az 1998-as, egyszerűen Minidisc névre keresztelt lemeznek köszönheti a banda a hírnevét.

Ez a korong egyébként arról is nevezetes, hogy az első minidisc, amit piacra dobtak a világon. Maga a Gescom zenéje egyébként nem áll annyira távol az Autechre világától, bár nem annyira komplex. Jellemző rá a stílusok közti átnyúlás, a kísérletezési hajlam.

Az összkép így jóval színesebbnek hathat. Elektronikus tánczenére ültetett alap, néhol hiphopos és nagyon sok elektrós beütéssel. Az zenekar pár éve eltűnt a színtérről, de azért vannak platykák a projekt esetleges folytatásáról.

Proem, vagy ahogy kevesebben ismerik, Richard Bailey 1999 óta működik a kísérleti elektronika vonalán, így besorolhatjuk a feltörekvő amerikai újhullámba. Az évek során olyan kiadóknál jelentetett meg albumokat, mint a Merck (lásd még: Adam Johnson, Lackluster, Machinedrum) vagy az n5MD, egy kevésbé ismert hálószoba-kiadó.

Richard a zeneszerzésnek fonográffal, magnóval és egy Casio SK-5-tel állt neki, de később rátért a kizárólag számítógépes zeneszerzésre. Egyébként nemcsak zeneszerkesztéssel üti el az idejét, hanem grafikával is foglalkozik. Saját weblapját is maga készítette.

A fent tárgyaltaktól valamelyest elüt a norvég Xploding Plastix. A downtempót idm-mel és nem kevés bigbeattel vegyítő társaság zenéje valahova a Plaid és Amon Tobin közé lőhető be, további rokonként még megemlíthető a postrock-hatásokkal operáló The Album Leaf.

A név két Jens Petter Nilsent és az Überkrieg Kvist gitárosát, Hallvard Hagent takarja, akik 2000-es első slágerükkel, a Treat Me Mean, I Need The Reputation-nel robbantak be az underground köztudatba, és azóta olyan figurákkal volt dolguk, mint LTJ Bukem, a Coldcut és a The Kronos Quartet.

Az Xploding Plastix hol táncolható, hol punnyaasztó, elektrofunk-töltetű intelligens tánczenét játszik, mind a klubok, mind az otthoni cd-játszók igényeinek megfelelve. Ilyen szempontból talán a The Donca Matic Singalongs című lemez a legjobb.

LD50.hu