Breakspoll: a világ legjobb ütemtörői

Vágólapra másolva!
Az idei Breakspollon, azaz a legrangosabb nemzetközi breakbeat-díj kiosztógáláján, Krafty Kuts három díjjal is gazdagodott. Ő nevezett stílus legjobb dj-je és övé az év albuma is, sőt eddigi életművét is jutalmazta a szcéna. Rouge Elementnek sem lehet oka panaszra, a hazánkban is fellépett londoni fiút az év legjobb producerének választották, Tom Reallel jegyzett mixe pedig 2006 legjobbja lett. Versenyzők versenyszámok és a díjazottak.
Vágólapra másolva!

A Breakspoll története 2001-ben kezdődött, ekkor szavazhattak először online a breakbeat rajongói és zenei producerei az év legjobbjaira. A verseny hamar komoly nemzetközi ismertségre tett szert, olyannyira, hogy immár harmadik éve a híres londoni klub, a Fabric ad otthont a rendezvénynek, nem akármilyen felhajtás keretében.

Az eseményen a breakbeat összes nagy neve tiszteletét tette, ott volt például a Freestylers, a Plump Dj's, Freq Nasty és Paul Arnold, és nem hiányozhatott a fellépők sorából Pete Jordan, az Aquasky (aki szombaton, március harmadik napján az A38-on játszik), és az Atomic Hooligan sem.

Idén Krafty Kuts - aki már több nemzetközi díj büszke tulajdonosa - tarolt a Breakspollon, öt kategóriában ért el helyezést, és ebből háromban nyert is. A legjobb albumért vívott harcban Freakshow című lemeze maga mögé utasította a Freestylers-t és az Elite Force-t is. A legjobb dj-kategóriában pedig olyan nevek közül került ki győztesen, mint a Stanton Warriors, vagy Madox.

A komolyzenei és rockzenei múlttal rendelkező, elsősorban zeneszerzéssel foglalkozó Rouge Element munkásságát a legjobb remix díja mellett a legjobb producer kategóriában ismerte el a szcéna. Itt a legjobb öt között találjuk még az Aquasky-t, a Dopamine-t, Madoxot és a Stanton Warriorst.

Utóbbi, már sokszor emlegetett, egyedi hangzásvilágot teremtő csapat sem távozott üres kézzel a gáláról: Fabric Live válogatásalbumával a Stanton Warriors elnyerte a legjobb válogatás díját.

A Breakspollon a legjobb partysorozatot is jutalmazzák, ebben a kategóriában idén a Nottinghamből hat évvel ezelőtt startoló Spectrum hozhatta el a győzelmi serleget. (Májustól egyébként újra járhatunk Spectrum-estekre Budapesten is, ekkor indul újra a sorozat hivatalos hazai kiadása).

Forrás: [origo]
A legjobb feltörekvő Hexademical

A Spectrum rezidensei közé tartozik - Pete Jordan és Krafty Kuts mellett - a Breakspoll 2006-os legjobb "Dj Breaktrhue"-ja, azaz felfedezettje is, a Hexadecimal formáció. Ők arról híresek, hogy liveactjük során két lemezjátszót, két cédélejátszót, valamint egy szemplert is bevetnek.

A Breakspollon a breakbeat-kultúrát támogató médiumokat sem felejtették el. A legjobb magazin díját az Egyesült Királyság egyetlen ingyenes, független utcai magazinja, a Mofo érdemelte ki, a legjobb rádió díját pedig a Breaks Fm vihette haza. A weblapok között pedig a Nuskoolbreaks.co.uk lett a legjobb.

Grünczeisz Kata