Öt év után újra Cinematic Orchestra

Vágólapra másolva!
Szinte hihetetlen, de fél évtized telt el már azóta, hogy a Cinematic Orchestra, azaz Jason Swinscoe zenekara megjelentette legutóbbi nagylemezét. Az Everyday után napvilágot látó A Man With A Movie Camera "csak" egy koncertlemez volt, így a rajongók már tűkön ülve várták a zenekar következő "rendes" albumát. Május elejéig kell már csak kibírni, hiszen a hónap elején a boltokban kerül a Ma Fleur címet viselő új Cinematic Orchestra-nagylemez.
Vágólapra másolva!

A Ma Fleur anyagának felvételei már 2005 elején elkezdődtek, azonban a megfelelő énekesek megtalálása igen hosszú folyamat volt. Emellett fontos megjegyezni, hogy az album eredetileg egy film kísérőzenéjének készült, azonban a stúdiómunka közben a film felvételei nem haladtak, így ma azt sem lehet biztosan tudni, hogy valaha elkészül-e.

Szerencsére a lemez elkészült, olyan vendégek közreműködésével, mint az egykori Lamb énekesnője Lou Rhodes vagy a Cinematic Orchestra lemezeiről már ismert Fontella Bass. A két hölgyön kívűl egy eddig ismeretlen montreali énekes, Patrick Watson szerepel még a Ma Fleur-ön, melyet bár Párizsban kezdtek el rögzíteni, végül New York-ban fejeztek be.

A Cinematic Orchestra tavasszal turnézni indul; reméljük, hogy az ősszel elmaradt budapesti koncertjét bepótolva eljut majd végre hozzánk is.

Neon Music