Égszakadás-földindulás, ultrahangon

Vágólapra másolva!
Tulajdonképpen megkérdőjelezhető a szikár tény is, mely szerint véget ért az idei Ultrahang Fesztivál, mert aki ott járt, annak a fülében, fejében, mellkasában tovább morajlik a hang - minden apró zaj vagy nesz érdekes lesz. Nem kell vájt fülűnek lenni hozzá, a figyelem a lényeg: erre tanít a kísérleti zene.
Vágólapra másolva!

A 2007-es, a Merlinben rendezett UH Feszt igazi kihívás volt azoknak, akik szeretnek műfaji kategóriákat gyártani. Az elektronikus zene kimeríthető irányzatnak tűnik, az elektronikusan előállított hangok módfelett hasonlítanak egymásra (mint ahogy a hangszeresek is), és a csak a fellépők habitusa vagy a dramaturgia változtatta az összhatást. Bár a kimeríthetőség és a fejlődés fogalma a kísérleti körökben eleve kérdéses, aki jó zenét csinál, az újszerűen használja a megszokott hangokat is.

Az improvizatív koncertekre távolról sem a prüntyögés volt jellemző, inkább az égszakadás-földindulás, így a szünetekben néha pihentetni kellett a fülünket. Így tett még Robert Piotrowicz, a lengyel kísérleti zene központi figurája is, a fellépése viszont nem hagyott igazán maradandó nyomot. Kimérten, túl türelmesen építette fel azonosíthatatlan eredetből torzított zajzenéjét.

Ezek után kíváncsian vártuk, mit hoz Marcus Schmickler, akinek már a híre is zajos. A terem közepére állította asztalát, a közönség koncentrikus köröket alkotva foglalt helyet. Nem lehetett nyakat nyújtogatva figyelni, hogy melyik gombhoz nyúl hűvös eleganciával, csak a zene volt jelen és a kíméletlen sötétség (úgy öt percig, aztán megszokta a szem). Schmickler szigorúan szerkesztett, fordulatokban bővelkedő előadást produkált.

Florian Hecker egyszerre racionális és meglepő zenét csalt elő laptopjából. Kár, hogy Tina Frank kiegészítő vetítése unalmas volt: neonzöld körök és vonalak pulzáltak értelmezhetetlen térben, odaveszett a puritánság.

Artikulálatlan zaj volt viszont Antoine Chessex koncertje. Tompán egyesült gitáreffektezett szaxonfonjával, szinte erőszakot téve eszközein. Eggyé vált a zenéjével, mozdulatai tompák és fojtóan lassúak voltak, mintha csontjai vasból lennének. Mintha nem is irányította volna a zenét, csak pantomimesként eljátszotta volna. A koncert vége felé letántorgott a színpadról, gurgulázó hangfolyamot hagyva a levegőben, majd visszajött, és váratlanul végleg lehúzta az erősítőt.

Bong-Ra-tól túl sokat vártunk, eléggé egyhangúan egyesítette a jungle-t a heavy metállal és más irányzatokkal. Ilyen sebességű bólogatástól megfájdul a fej, s mivel változás nem következett be a zenében, menekülőre fogtuk.

Forrás: [origo]
Sickratman

A Khan of Finland a szórakoztatóiparból kölcsönzött előadóművészi allűröket; különben a zenekar egy Forrest Gump-szerű bárzongorista, egy külvárosi Iggy Pop és egy beatboxoló ritmuszseni összejátszása volt. Az énekes platinaszőke parókában, karcos férfihangon adott elő szerelmes és szerelemtelen számokat.

Bármely fesztivál harmadik napján vannak olyan koncertek, amelyeket képtelenség végighallgatni, ilyen volt a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble pszichedelikus-darkos élvezkedése.

A délutáni koncerteknek egészen különleges hangulata volt. Ötven ember zsúfolódott be a kisterem "szaunájába", de az FM3 még rá is játszott erre egy túlműködtetett színházi füstgéppel; örökre titok marad, mit műveltek a színpadon. Az FM3 három alkalommal is föllépett, szombat este bemutatták terméküket, a Buddha Machine-t, és a Buddha Boxingnak keresztelt, reklámszagú zenélős játékot.

Aznap 22 órakor az UH Feszt hirtelen alakot váltott, beözönlött a tömeg, amelynek szombat esti lázát nem csillapította az FM3 zúgós-búgós-ambientes szettje sem. A nagybőgő, dob, gitár felállású Alzheimer Trio feledtetni tudta mindezt, jól esett a hagyományos hangszerből eredő hang. Kiemelkedett a dobos, mivel kierült, hogy nagyszerűen tud nem dobolni is.

Forrás: [origo]
Prell, Halmos

A Pándi, Keszei, Halmos, Prell ünnepi négyes - hozzájuk még csatlakozott Sickratman és egy titokzatos, kapucnis hörgő figura is - improvizatív, hagyományos- hangszeresen underground műsort adott. A Sickratmen unplugged koncertje viszont vékonyra sikeredett, mert a szöveg, ami esetében igen fontos adalék, nem hallatszódott.

Az utolsó fellépő, Tigrics produktuma unott arccal előállított, ám színvonalas és minden körülmények közt hallgatható zene volt. A külső teremből behallatszódó darabolós zenére rögtönzött tuctuc-parafrázisával bizonyította, hogy van benne lendület. A magyar fellépők a fesztivál egészét nézve sem vallottak szégyent.

h. k.