Meghívás dj-gyilkosságra - megvannak a jegynyertesek!

Vágólapra másolva!
A konvencióktól elrugaszkodó, előremutató szellemiségű dj-ket bemutató Kill the Dj partysorozat harmadik vendége JG Wilkes a legendás Optimo klubból. Az Optimo-dj-ket a világ minden részéről elárasztják meghívásokkal, és ők csak ott játszanak, ahová tényleg szívesen mennek - a budapesti meghívásra persze egyből igen volt a válasz. Megvannak a jegynyertesek.
Vágólapra másolva!

Az Optimo (teljes nevén Optimo Espacio) idestova tizedik éve fut vasárnap esténként a skóciai Glasgow-ban. A klubest mára fogalom - jellemző, hogy az elmúlt tíz évben ahány új tánczenei trend beütött, az Optimót rögtön kikiáltották az újdonság fő bástyájának. Ám ahogy a trendek felfutottak, és úgy le is csengtek, az Optimo mindvégig stabilan tartotta és tartja magát.

Az Optimo varázsa a szinte rituális élmény - egy Optimo partyn néhány órára totális zenei nyitottság és szabadság uralkodik, a tánczene legtágabb értelmezésének jegyében, vagyis minden lemezjátszóra kerülhet az elmúlt ötven évből, amire táncolni lehet, a szvingtől a minimalhouse-ig. Elhangzanak olyan zenék, melyekről el se tudnánk képzelni, hogy működhetnek táncparketten is, együtt szólnak olyan számok, melyek elvileg köszönőviszonyban sincsenek egymással.

A máig egyedülálló estet 1997 novemberében indította útjára JD Twitch, aki akkor már vagy egy évtizede dj-zett. Technót játszott, hírnevet Skócia legelső technoklubja, a nemzetközi szinten is jelentős Pure egyik alapítójaként szerzett magának. Egy napon azonban besokallt a négynegyedes döngöléstől és a műfaji beszűkültségtől, ezért úgy döntött, megcsinálja a saját buliját, ahol végre kedvére válogathat sokezres eklektikus lemezgyűjteményéből.

A vállalkozáshoz társat is keresett, akit meg is talált a belfasti születésű, de akkor már évek óta Glasgow-ban (ugyancsak technót) pörgető JG Wilkes személyében - ő bizonyult az egyetlen dj-nek a városban, aki elég punk volt hozzá.

A vasárnap este már nem igazán a "szétrakós" partyzásról szól, ezért tökéletes a zabolátlan zenei kalandozásokra. Kezdetben hasonszőrűnek gondolt dj-ket hívtak játszani, de miután egyikük sem tudott igazán elvonatkoztatni attól, mit rendesen játszik, a két rezidens "Kill All Dj's!" felkiáltással véget vetett a biztonsági szetteknek.

Ekkor, vagyis 1998-ban kialakult az Optimo máig érvényben lévő "házirendje": csak zenekart vagy liveactet hívnak meg, előtte és utána kizárólag ők ketten dj-znek. (Szlogenné lett felkiáltásuk aztán pedig egészen Párizsig elhallatszott, ahol néhány évvel később Ivan Smagghe Kill the Dj néven indította be klubestjét, majd ugyanezen a néven labelt és mixsorozatot is.) Azóta mintegy kétszáz - egyáltalán nem csak elektronikus zenét produkáló - fellépő fordult meg itt, stílusukon belül nagyjából a legjobbak, legmeghatározóbbak és legmenőbbek.

Twitch és Wilkes határtalan zenei műveltsége és csalhatatlan ízlése nemcsak a fellépőket választja ki biztos kézzel, hanem a lejátszott lemezeket is. Amellett, hogy hihetetlen fantáziával és bámulatos technikai tudással mixelik össze a zenéket, kedvükre belenyúlnak a számokba és szempler ("Lady Roland"), laptop, illetve mindenféle effektek bevonásával kutyulják meg őket.

Forrás: [origo]

Rögtönzött bootlegekkel és live-editekkel felturbózott szettjeik leginkább valósághű lenyomatát hivatalos kiadvány formájában a 2004-es How to Kill the Dj (Part Two) őrzi: hetvenöt percben negyvenkét szám, rögtön a nyitás Funkadelicre Laibach - és innentől nem is lehet kérdéses, hogy minden idők legjobb öt mixlemeze közül ez az egyik.