Michael Caine chillout-mixalbumot jelentet meg

Vágólapra másolva!
Ki gondolta volna, hogy a kétszeres Oscar-díjas színész chilloutszakértő? A titokra egy franciaországi ebéd során derült fény - már az album címe is megvan: Cained. A Housemusic.hu cikke.
Vágólapra másolva!

A sztori röviden: a hetvennégy éves Michael Caine éppen Elton John nizzai otthonában ebédelt, ahol Sir Elton háttérzeneként felrakott egy chilllemezt, a színész pedig sorra rávágta a számokra az előadók nevét és a felvételek megjelenési dátumát.

Kiderült, hogy Caine tizenöt éve gyűjti a downtempo- és chilloutlemezeket, és mára a kollekciója több száz darabos lett, így igazán kiismeri magát a műfajban.

Ha bárkinek kétségei lennének a válogatásalbum létjogosultságát illetően, íme a művész saját szavai: "Körülbelül tíz évvel ezelőtt elkezdtem saját válogatásokat összeállítani. Mindig foglalkoztatott a zene, így az évek során rengeteg kazettát készítettem, és úgy érzem, a chillouttal megtaláltam a saját zenémet."

A lemez szeptemberben jelenik meg, címe pedig Cained lesz, és olyan előadók dalai szerepelnek majd rajta, mint a Chicane, Felix Da Housecat, vagy Nina Simone.

Michael Caine először Woody Allen Hanna és nővérei című filmjében nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart. Majd 2000-ben ugyanezt a díjat nyerte el az Árvák hercegé-vel, de ő játszotta az Olasz meló 1969-es eredetijének főszerepét is. Az újabb mozik közül pedig A tökéletes trükk-ben és Az ember gyermeké-ben láthattuk.