Egy "pofátlanul korszakalkotó" magyar rapalbum

Vágólapra másolva!
Mint arról már beszámoltunk, mc Gőz albuma októberben első napján jelenik meg a Karmatronic Recordsnál. A legújabb hírek szerint korszakalkotó magyar raplemez kerül a piacra.
Vágólapra másolva!

Október első napján jelenik meg mc Gőz Number című albuma. Az anyagot ő maga pofátlanul korszakalkotónak és amerikai színvonalúnak tartja.

Amikor ennek egy kicsit bővebb kifejtését kértük tőle, csak azt mondta: "Egyszerűen hallható lesz a különbség más magyar hiphoplemezek soundjához képest."

"Új hangszíneket, új hangszereket kevertünk a zenében, sőt stúdiózenészek is beálltak élő hangszereikkel. A karmatronicos srácok a világpiacra is dolgoznak, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy valami ne tökéletesen szóljon."

Az előadó három nappal a megjelenés után máris lemezbemutatóval készül az A38-on. A színpadon vendégeskedik majd Qka Mc, Fankadeli, sőt Gőz régi csapatából, a Hátshowsorból is két tag, akik új projektűkkel mutatkoznak be.

Mc Ronról, aki végig nyomja majd az estét a színpadon, Gőz annyit árult el, hogy folyamatosan ömlik a srácból a szöveg, és mivel sokfelé járt ezért akár svédül is pörgeti a szavakat.

A Number zenei részét a bemutatón is a két karmatronicos zenész, Achilles Sparta és Krajczár Péter viszi majd.

A duóról legutóbb Beyoncé és Shakira közös dalának, a Beautiful Liar-nek a remixe kapcsán lehetett hallani, amelyet az amerikai Sony-BMG felkérésére készítettek.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/LcULuutqmLg

Mc Gőz: Neked ez így teccik?