A legjobb bulik Európa ezen a felén vannak

Vágólapra másolva!
A Rat Records lánytestvére, a Hardcore Beats főnöke szerint a magyarországi bulikon volt mindig a legőszintébb a közönség öröme. Ezért nyugodtan kicsit a sajátunknak is érezhetjük a legújabb Hardcore Beats 3 lemezt, amit Ollywood készített.
Vágólapra másolva!

A két teljesen őrült angol dj, Ollywood és Deekline alapította a Hardcore Beats kiadót 2001-ben, mely leginkább berakbeat- és dnb-zenéivel vált ismerté.

A páros többször játszott Magyarországon, ilyenkor információink szerint Palotai Zsoltnál voltak elszállásolva, aki a szokott szűkszavúságával csak annyit mondott: "Nagyon jó fejek a srácok".

Ollywood szerint a legjobb bulik Európa ezen felén vannak. Azt tartják róla, hogy a pult mögött úgy viselkedik, mintha ő is a közönség egyik tagja lenne, kalimpál, csapkod és ugrál. Így abszolút rászolgál Deekline-tól kapott Vandal becenevére.

A most megjelent Hardcore Beats 3 egy híján húsz trackje is ezt támasztja alá. Nem zenei remekművek, nincs bennük világmegváltás és fölösleges önhájpolás.

Húzós számok egytől egyig, igazi huszoegyedik századi kocsmazene, ami ha elindul, órákig ugyanazon a szétpörgetett szinten tud tartani. Erőteljes impulzusok, szaggató basszusok és néhol előtörő hiphop határozza meg a lemezt.

A számok nem ismeretlenek, Screwface, Stanton Warriors, Plump Dj's, Breakfastaz, Noisia, és a kiadótárs Deekline alkotásai kúsznak át Ollywood szűrőjén.

Deekline, a kiadó másik főnöke

Egy fórumon azt írják: "Olly zenéje olyan mintha új, szupertartós-elemet tettek volna egy dj játékba." Talán így van, de az is igaz, hogy semmi értelme nem lenne a mosolygós dnb-t máshogy csinálni.

Balogh Zsombor