Elektropunkok és stroboszkóp-pingpong

Vágólapra másolva!
November kilencedikén, pénteken indul útjára a Pilla Volume, rövidebb nevén a Pivo rendezvénysorozat, melynek első megálló a Gyár. A saját magukat subreal-istrumentként meghatározó Parasonic-koncert mellett dj Mercy és Pilla vállalta magára a szelektori szerepet, főleg electro, newwave és underground-alterzenékből áll fel az este. A látványról a fényfestéssel kiállítással és stroboszkóppingponggal gondoskodnak.
Vágólapra másolva!

A pénteki eseménynek a Soroksári úton található Gyár ad otthont. A kisteremben Gácsi Zsuzsa fotóiból, illetve Koronczai Ágota és Klima Ernő grafikáiból látható majd kiállítás.

A félemeleten pedig egy új partysportág, a stroboszkóp-pingpong kap helyet. A nagyteremben az egykori avantgárd-elektro-vizuál-zenekar a Zsír egykori tagjaival is büszkélkedhető friss formáció, a Parasonic játszik majd.

Tomhauser Tamás, a Piros Bogár Produkció szervezőcsapat és a zenekar egyik tagja szerint már éppen itt volt az ideje, hogy egy rendszeresen jelentkező esten a dark-elektro-alternatív színtér rajongói is otthonosan érezhessék magukat.

A Parasonic zenéjét subreal-istrumentként meghatározó Tamás még a kilencvenes években a szűkebb underground-elektropunk-körökben ismert Zsír zenekarban kezdete pályafutását.

Az új Parasonic formációban a pszichedelikus alapok mellett drum'n'basses dobok, elektroindusztriális hangörvények keverednek némi énekhang kiséretében.

A pénteki rendezvényen, a nyolcszáz forintos belépőért a koncertet, az elektrodarkzenéket, a stroposzkóp-pingpongot, a fényfestést és kiállítás is kaphatunk a Gyárban.

Forrás: [origo]
Bogarak

party.[origo].hu