A lengyelek és a románok összejátszanak

Vágólapra másolva!
Jövő héten, Halloweenkor a környékről látogatnak át hozzánk reggea-t, dancehallt játszani a Joint Venture Sound System és a Fiyah Burn Sound System A Lengyelországból, illetve Romániából érkező csapatokat a térség legjobbjainak tartják, s október utolsó napján, valamint november másodikán látogatnak el a Trafó Bár Tangóba.
Vágólapra másolva!

Az október utolsó napjára a Trafóba beosztott Joint Venture a lengyel dancehall-reggae úttörői közé tartozik. Az immárom tizenhat éves csapat csinálta a legelső partyk egyikét hazájukban.

A Joint Venture Soundsystem az eredeti reggae radikális oldalán áll, saját bevallásuk szerint nem menekültek el a reggae-dub és worldmusic által létrehozott modern elektronikus művészek világába.

A lengyel barátok egyébként is mindig erősek voltak a fekete zenében, gondoljunk csak a világhíres lengyel dzsesszistákra.

A legsikeresebb albumuk a közelmúltban Vabang! of Vavamuffin címen jelent meg.

A romániai kollegák sem maradnak le, ha elektronikus vagy jamaicai gyökerű tánczenéről van szó. November másodikán szintén a Trafóba látogat a három dj-ből álló csapat.

A Fiyah Burn Soundsystem gerince, Vasile volt az első, aki dj-zésbe kezdett, a kilencvenes évek elején.

Az ezredforduló környékén ásta bele magát a reggae-színtérbe. 2004-ben hívta életre a Fiyah Burn Soundsystemet, mely a viszonylag szűk temesvári szcénát hamar kinőtte, és a román színtér meghatározó zenekarává vált.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/oMCieIcFJ40&rel=1

Fiyah Burn Soundsystem

http://www.youtube.com/v/mVNmBSefjhk&rel=1

Joint Venture Soundsystem