Hangszeresekkel támad a Pendulum

Vágólapra másolva!
A nemrégiben hazánkba is (újfent) ellátogató ausztrál Pendulum első single-je november 26-án jelenik meg új kaidójánál, az Ear Storm / Warnernél. A Granite október végi internetes megjelenése máris nagy sikert hozott.
Vágólapra másolva!

A nem túl régen londoni székhelyűvé vált drum'n'bass-formáció brit turnéra is indul, amelynek külön érdekessége, hogy az igazán átütő dnb-alapok most élő hangszerekkel is kiegészülnek, ugyanis egy teljes zenekar is színpadra vonul a trióval.

Az Elhornet, Ansenic és Speed alkotta trió pár éve Londonba tette át székhelyét, és exkluzív szerződést kötött a Fresh és Adam F vezette Breakbeat Kaos kiadóval, ám mostanra váltottak, és az új single-t már az Ear Storm / Warner nél adták ki. A Granite digitálisan már október 22. óta elérhető, a lemezboltokban pedig november 26-tól lehet majd hozzájutni.

A hármas tagjai remixeikben is bátran nyúlnak a kőkemény ütemekhez, olyan klasszikusok is a kezeik alá kerültek már, mint Ed Rush és Optical örökbecsű Bacteria-ja vagy Fresh Submarines-e.

Első nagylemezük 2005 nyarán jelent meg, Hold Your Colour címmel, melyről a Slam című szám klipje sokáig futott a zenecsatornákon. Ugyanígy taroltak a Prodigynek készített Voodoo People-remixszel is, amely egyes listákon az eredeti számon is túltett.

http://www.youtube.com/v/_Tx5tew8_sQ&rel=1

Granite

A Pendulum olyannyira sikeres, hogy miután a fiúk bejelentették, elhagyják a Breakbeat Kaost, a hírek szerint az öt legnagyobb kiadó kereste kegyeiket. A versengésből a Warner került ki győztesen, a jövő évre tervezett nagylemez stúdiómunkálatait is már ennél az istállónál fejezik be. A készülő albumon kívül, Liam Howlett felkérésére, segédkeznek egy kicsit a Prodigynek is.

party.[origo].hu