Fatboy Slim AIDS-eseken segít Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
Decemberben utazik Fatboy Slim Dél-Afrikába. A bigbeat koronázatlana, Johannesburgban és Fokvárosban is fellép egy jótékonysági akció, és az AIDS Világnapja alkalmából.
Vágólapra másolva!

A Coaching for Hope (Edzéssel a reményért) elnevezésű kampányban fiataloknak próbálnak segíteni, ráadásul a futballedzéseken keresztül.

A szervezet elsődleges célja felhívni a figyelmet az AIDS veszélyeire, kihasználva azt, hogy 2010-ben Johannesburg ad otthont a világbajnokságnak. December elsején, a Nemzetközi AIDS Világnapon is fellép Fatboy, de ha már a környéken jár ad még két másik bulit is.

Másnap egy On The Beach elnevezésű partyn Bosksburgban áll a dj-pultba. A szervezők a szupersztáron kívül helyi lemezlovasokat is meghívtak, így a lemezjátszókhoz érkezik többek között Chris Lake, Fersh, Derek The Bandit és Majik Zee is.

A harmadik helyszín Fokváros lesz november 7-én, a szervezők reményei szerint addig sem csappan meg a szórakozni és jótékonykodni vágyók kedve.

A napokban már kezdik is árulni az elővételes jegyeket a jótékonysági eseménysorozatra. Azt mondják, ez a három buli akár felülmúlhatja Fatboy múlt évi brightoni partyját, amin kétszázötvenezren vettek részt.

Szeptember végén a Skint Records gondozásában megjelent a The Greatest Hits - Remixed by Fatboy Slim duplaalbum, amely a Black és a White nevet kapta, olyan előadók Fatboy-átdolgozásait rejti, mint a Chemical Brothers vagy Junkie XL.

Fatboy Slim: Don't Let The Man

A duplacédé tíz-tíz tracket tartalmaz, plusz egy bónuszt magától Norman Cooktól. "Majd' kiugrottunk a bőrünkből, amikor felkértek minket, hogy remixeljük Norm egyik klasszikusát, ami nem lehetett más, mint az Everyone Needs a 303" - nyilatkozta akkor a Plump DJs.

Lassan Magyarországra is ráférne egy első, jótékonysági Fatboy turné, hiszen a hazai szervezők mindig arról panaszkodnak, hogy nagyon drága elcsábítani Normant egy fellépésre.

party.[origo].hu