Tíz év után a felszínre

Vágólapra másolva!
A Membran már lassan tíz éve létező csapat, Cadik, Pejkó Balázs és Papp Ferenc bábáskodott születésénél. Eddig filmekben hallhattuk főleg munkáikat, ám most megjelent Closed című debütáló dupla albumuk, melyen a brit mikrofonsztár, mc Dynamite is közreműködik.
Vágólapra másolva!

Alkalmi kiadványok, filmes munkák és hosszú földalatti évek után végre megjelent a Membran debütáló albuma Closed címmel. Az underground-szupergroup: Cadik, Pejkó Balázs és Papp Ferenc szüleménye, de feltűnnek a lemez körül Beshodrom-, Quimby- és egykori Másfél-tagok is.

A Membran első hivatalos, ráadásul kapásból dupla albuma az elmúlt tíz év munkáiból áll össze. Az elektronikus alapok mellett számos hangszer is megszólal, a dorombtól kezdve, a klarinéton keresztül a szitárig.

A kiadványhoz olyan vokalistákat is megnyertek, mint az amerikai Dudley Perkins, a dj Vadim lemezeiről ismert Blu Rum 13, vagy a neves brit drum'n'bass-mc, Dynamite.

A neves hangok mellett, a harminc tracket tartalmazó albumon közreműködik a hazai színtér egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonosa, Vázsonyi János, a Quimbyt is erősítő Kárpáti Dódi, az egykori Másfél-csellista, Salamon Eszter, illetve Csurkulya József a Beshodromból.

Igaz, hogy a csapat csak most jelentkezett albummal, de az elmúlt tíz évben búvópatakként fölbukkantak, például a 38. Magyar Filmszemlén ők vitték el a Legjobb Eredeti Filmzene díját, amit a Bogdán Árpád által rendezett Boldog Új Élet hanganyagáért kaptak.

party.[origo].hu

Ezért a filmzenéért kapták a díjat