A halálsor legjobbjai

Vágólapra másolva!
A hiphop egyik legismertebb producere és előadója, Dr Dre, most összeválogatta a Death Row (Halálsor) kiadónál megjelent legjobb, legismertebb számokat. Olyan előadók munkái kerültek fel a lemezre, mint Snoop Dogg vagy Tupac Shakur.
Vágólapra másolva!

Dr Dre, a Death Row kiadó és a hiphop műfaj is a kilencvenes évek elején élte (egyik) virágkorát. A producer és kiadófőnök most összeválogatta egy albumra azokat a dalokat, amelyek szerinte a leginkább jellemzik azt az időszakot.

A Death Row Dayz című albumon, egyebek mellett rajta lesz a Snoop-féle Murder Was The Case, vagy a California Love című Tupac-remekmű. Ezek valóban meghatározó alkotásai a műfajnak, ráadásul a lemezen még fél tucat más rapper dali is hallható. A nyugati parti Death Row Records volt az egyik legnagyobb kiadó, amely részt vett a kelet-nyugat rivalizálásban a kilencvenes években.

Dr. Dre nevéhez fűződik többek között a legendás és botrányos N.W.A. nevű csapat, amely a nyolcvanas évek végén megalapozta a gengszterrap műfaját. A bandában a kilencvenes évek elején személyes ellentétek kezdetek kibontakozni, Dre összetűzésbe keveredett a csapat másik simert tagjával, Eazy-E-vel. Az ok természetesen a pénz volt.

Ekkor alapította meg a Death Row Recordsot, ahol kiadta első maxiját, a Deep Covert, melyen közreműködött egy akkor kezdőnek számító rapper: Snoop Doggy Dogg. 1996-ban, miután a Death Row Records 2Pac-kel írt alá szerződést, Dre elhagyta a kiadót. Ennek oka, állítása szerint az volt, hogy üzlettársa manipulált a bevételekkel.

Tupac: California Love

Dre a Death Row-t elhagyva megalapította az Aftermath Entertainmentet. A Death Row bevételei pedig 2Pac tragikus halála és Snoop Doggy Dogg távozása nyomán drasztikusan visszaestek.

party.[origo].hu