Poligráfot akarnak 2Pac halála ügyében

Vágólapra másolva!
Elterjedt a hír, hogy néhai 2Pac kiadója, a Death Row Records egykori biztonsági főnöke, Reginald Wright megfutamodott volna egy hazugságvizsgálat elől, melynek egy a tévéműsorban vetették volna alá. Azzal vádolják ugyanis, hogy részt vett a rapper meggyilkolásában. A biztonsági főnök szerint mindez hazugság, és a Fox csatorna is cáfol.
Vágólapra másolva!

Reginald Wrightot 2Pac egykori testőre vádolta meg azzal, hogy ő szervezte a rapper meggyilkolását. Kevin Hackie azt állítja, a Fox televízióval volt már egy megállapodása, hogy mindketten bemennek a stúdióba, és hazugságvizsgáló gépre kötve mondják el állításaikat. Az egykori testőr azt mondja, a biztonsági főnök egyszerűen megijedt attól, hogy egyenes adásban kiderülhet az igazság.

Wright viszont tagadja a fentieket, és azt mondja, semmiféle tv-műsorról nem volt szó, de ha vádlója kifizeti azt a százezer dollárt, amibe a vizsgálat kerül, akkor természetesen vállalja, hogy elmondja a történetet, és reagál a kérdésekre.

A Fox televízió egyik illetékese szintén úgy nyilatkozott, hogy az egész történet kitaláció: sohasem volt szó arról, hogy a csatorna készítene egy ilyen adást. Szerinte az internetes sajtó felelős az ilyen híresztelésekért, mondván, ott bármi megjelenhet.

A szerkesztő szerint mindössze annyi igaz a történetből, hogy egyszer készítettek egy interjút Hackie-vel, aki akkor felvetette, jó lenne egy ilyen műsort készíteni, és hajlandó ennek költségeit is állni. Ám a tévé munkatársai nem tettek semmit ez ügyben.

Az egykori biztonsági főnök, Wright azt mondja, amikor Hackie leteszi a pénzt egy hivatalos poligráfos vizsgálatra, akkor ki fog derülni az igazság. Továbbá felháborítónak tartja, hogy mindig akad valaki, aki 2Pac nevét haszonszerzésre akarja használni.


2Pac: Life Goes On