Nyerj jegyet karácsonyi partyra!

Vágólapra másolva!
Idén karácsonykor is megtartják a Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb partyját, a The Etiketet, mely egy százfős privátpartyból bő hat év alatt többezer fős exkluzív rendezvénnyé nőtte ki magát. Játssz velünk, és menj ingyen a partyba!
Vágólapra másolva!

A győri Lloydban december 25-én tartandó vipparty zenei felelősei a legnagyobb hazai sztár-dj-k, Budai, Kühl, Collins&Behnam, Yvel&Tristan, Chaab és a szervező Sikztah lesznek. Dresscode-nak elegáns megjelenést kérnek, hiszen a hatalmas party mellett erről is szól ez a rendezvény.

Az est egyik zászlóvivője a Collins&Behnam páros lesz, akik 2003 óta budapesti stúdiójukban készítik közös szerze-ményeiket. Azóta a folyamatosan jelennek meg zenéik és remixeik nemzetközi kiadványokon, olyan kiadóknál, mint az Intec, az Analytic Trail, a Rotation, a Relatives, a Titanium, a Pitch, az Egotaxx.

Bootlegjeik pedig C&B Project néven látnak napvilágot az Angol Kir Recordsnál. Az egyik legismertebb osztrák lemezlovas, Felipe hamarosan megjelenő szerzői albumának elkészítésébe is bevonta a duót, ráadásul ők készítették a 2006-os magyar Mayday himnuszát is.

A budapesti YvelTristan páros külön-külön már jó három-négy éve foglalkozik zenekészítéssel, de az igazi elismertséget már ketten együtt érték el, mégpedig tavaly.

Chriss formációjával, a Quasarral való szoros együttműködés gyümölcse a Chriss mixalbumára írt két zene, a Pillow és a Lifted. Előbbi ezen kívül megjelenik az új Global Underground-mixcédén, melyet Nick Warren állít össze.

Ha te is ott szeretnél lenni december 25-én Győrben a The Etiket partyn, akkor játssz velünk! Ehhez csak arra a kérdésre kell válaszolnod: Hol lép föl együtt szilveszterkor a Collins&Behnam páros és Budai? (Segítségi ünnepi partyajánlónkban). A helyesen válaszolók között hat darab belépőt sorsolunk ki.

Forrás: [origo]

A megfejtéseket december 24-én, délig várjuk a party@origo.hu címre Etiket tárgyal. A nyertesek nevét itt, ebben a cikkben közzétesszük, őket e-mailben is értesítjük. A játékban az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. és a T-Online Magyarország Zrt. munkatársai nem vehetnek részt.

party.origo.hu

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=96FKMweCE7M3LiAI

Collins&Behnam Tokióban