Huntemann törvénye - kisorsoltuk a jegynyertest

Vágólapra másolva!
A sokat próbált német dj és producer, Oliver Huntemann elsősorban kitűnő remixeiről hírsült el. Végletes minimalizmus, összetéveszthetetlen hangzás az egyik legöntörvényűbb elektronikus zsenitől. Szombaton az A38-on a No Vidra Crew meghívására élvezhetjük különös világát. Ha velünk játszottál, akár ingyen is megnézheted a bulit - sorsoltunk.
Vágólapra másolva!

Oliver Huntemann egyike azon lelkes aktivistáknak, akiknek a techno zene folyamatos megújulását köszönhetjük. Szerencsénkre a német légierőnél folytatott tanulmányai helyett inkább a zenére fókuszált, ezért a 80-as évek végén, az acidhouse hullám alatt belefogott a buliszervezésbe, valamint Gerret Frerichs-el és H.G. Schmidt jazzzenésszel elkezdte a Humate projectet.

Első saját kiadványa 1992-ben jelent meg a legendás MFS kiadónál. 1995-ben megalapította a Confused és a Dance Electric kiadókat, emellett az Anthony Rother féle Datapunk és a berlini Gigolo Records is ráharapott nem mindennapi hangzásvilágára.

Mára Huntemann olyan formációk számaiból készít hivatalos remixeket, mint a Depeche Mode, aminek Everything Counts című klasszikusát dolgozta fel stúdiópartnerével, Stephan Bodzinnal (közös projektjeik a Rekorder és a H-man). De említhetnénk itt az Underworld Crocodile-ját (ami Németország vezető elektronikus lapjában, a Raveline-ban bekerült 2007 három legjobb remixe közé), vagy a Chemical Brothers Do It Again című megaslágerét is, amelyekből megint csak sikerült akár még az eredeti számoknál is húzósabb remixeket készítenie.

A szombati estén a remix-gyáros segítői többek között a party.[origo].hu házi-dj-je Dr Zoidberg lesz, aki versus szettet játszik Subotage-zsal. Ugyancsak "ellenfélként" van még feltüntettve Marvin és Crimson, illetve Naga és Beta.