Vágólapra másolva!
Joel Zimmerman, ismertebb nevén Deadmau5 a kanadai trance éllovasa, akinek művésznevét egy a számítógépében talált döglött egér ihlette olyan mixekkel rohamoz, a breakhouse-os Hybrid is játszik. A Trancetream portréja.
Vágólapra másolva!

Az "ötös számú halott egér"a múlt év óta annyira felkapott lett, hogy idén nyárig minden hétvégén fellép valahol. Ami nem lenne nagy teljesítmény, ha már évek óta pörögne neve a booking-irodákban, de 2006-ban még senki nem hallott róla.

Hirtelen jött sikere köszönhető talán a Faxing Berlin című számának, mely körbejárta a világot, sok neves dj játssza a mai napig.

A sikereken felbátorodva ezután sorban következtek a megjelenések, például a Not Exactly, mely valahol a minimál, a trance és a proghouse háromszögében egyensúlyoz, vagy a Complications és a The Reward Is Cheese, melyek már inkább a minimálos-electrós hangzás felé húznak.

A fiatal dj-producer zsenialitását tükrözi a Hybrid Finished Symphony-ájához készült remix is. A nemrég hazánkban is járt Hybrid eredetije is kitesz magért, de a kanadai fiatalember újragondolása új dimenziókat nyitott meg.

Sikerességének újabb bizonyítéka, hogy hangzásvilágát máris másolják. A Fragma Toca Me (In Petto 2008 Remix) például valamiért egy ideig Deadmau5-mixként terjedt az interneten. A tévhit eloszlatása végett, ezt a remixet nem Joel készítette. Az In Petto mögött a Duderstadt testvérpár áll az ő zenei produkciójuk többek közt a Fragma is.

Trancetream


Deadmau5 Lengyelországban