Chicagóban másmilyen álmodni

Vágólapra másolva!
Az Orb alapembere Alex Paterson studióba költözött az egykori alkotótársával Youth-tal és a Dreadzone-os Tim Brannel és megalkották The Dream című új lemezt, amely egyrészt visszatérés a korai Orb hangzáshoz, másrészt az utolsó lemezek erényeire épít.
Vágólapra másolva!

"Lelassított chicago-house, a hetvenes évek ambient-úttörői eredményeinek felhasználása, masszív gépbütykölés." Így fogalaják össze az Orb munkásságát.

Alex Paterson és az Orb a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján egy csapásra megváltoztatták az elektronikus tánczenét. A '92-es U.F.Orb a brit toplista első helyén végzett, azonban a következő nagylemezek vegyes fogadtatásban részesültek.

Az Orbsessions gyűjteményes anyagok előtt utoljára 2005-ben a minimál fellegvár Kompakt Records égisze alatt jött ki hivatalos stúdióalbum, de a diszkográfiát természetesen nevesebbnél nevesebb előadóknak - Depeche Mode, Nine Inch Nails - készített remixek és válogatások is ékesítik. Az Orb legendájához ugyanúgy hozzájárultak az erős dj-szettek és a több év távlatából is maradandónak számító live actek.

Most itt az új nagylemez, az alapember Paterson mellett az egykori alkotótárs Youth és a Dreadzone-os Tim Bran nevével fémjelzett The Dream. A Dream egyrészt visszatérés a korai Orb hangzáshoz, másrészt az utolsó lemezek erényeire épít.

Internetes fórumokon máris rengeteg bejegyzés foglakozik az új album hangzásvilágával. Egyesek szerint ez a legcsodálatosabb popzene, ami valaha is piacra került, mások szerint pedig ideje lenne az Orbnak most már visszavonulni megint mások azt írják, most éled igazán újjá a hangzás.

party.[origo].hu

http://www.youtube.com/v/aqlrnPHCN_M&rel=1

The Orb feat. Aki Omori : Vuja De (The Dream single)