Feledhetetlen éjszaka

Vágólapra másolva!
A Progressevents Inside keretében a gödöllői Club Q szombaton ismét két igazi sztár-dj-t lát vendégül. Egyik fellépő a hosszas dj-pályafutással, jelentős produceri múlttal és saját klubesttel is büszkélkedhető Andrewboy, aki legutóbb Coronita-mixcédét is készítette.
Vágólapra másolva!

A Club Q vendégei megszokták már, hogy a hétről hétre visszatérő rendezvényeken a jól megszokott mindőséget kapják. Nincs ez másképp a Progressevents partysorozattal kapcsolatban se, ahol elsősorban a progresszív- és a deephouse kap szerepet.

Még pedig nem is akármilyen minőségben, hiszen az est e heti vendége az az Andrewboy, aki még a kilencvenes években kezdte a dj-szakmát.

Három országos dj-bajnokságon is a dobogóra jutott, de akit igazán mégis csak pár éve ismert meg az ország, Első állomás című nagylemeze kapcsán.

A rajta található klubslágerek, főként a Bonanza Banzai-átirat Hello és a Latinovits Zoltán hangfelvételéből újrakevert József Attila-vers, a Születésnapomra hatalmas népszerűségre tettek szert a partyzók között.

Élőszettjei is különleges élményt nyújtanak, amit bizonyít, hogy a Justmusicon a mixletöltések listáját is ő vezeti.

Dave van N régóta érdeklődött az elektronikus tánczene iránt, ám az ezredforduló környékén hobbija komolyabbra fordult: dj-zni kezdett.

Azóta végigjátszotta az ország összes szórakozóhelyét, és szinte minden híres külföldi lemezlovassal játszott együtt. Dave Van N jelenleg a Pleasure Sound nevű klubest dj-je.

A szervezők azt ígérik, hogy a zene mellett, a "kor elvárásainak megfelelően" a látványra is nagy hangsúlyt helyeznek.

A táncosok, a változó show és a fények is hozzájárulnak ahhoz, hogy a partyzók maximálisan át tudják magukat adni az éjszakai élményeknek.

(x)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]