Az ítélet éjszakája

Vágólapra másolva!
Kellően elborult produceri zsenialitás kell ahhoz, hogy valaki megálmodja az évtized legzúzósabb rockereit és a legnagyszájúbb hiphopereit felvonultató filmzenelemezt. Tizenöt éve adták ki talán minden idők legbizarrabb albumát. Őszig kell még várni a hivatalos évfordulóra, ám elismert hazai underground gitárzenei és hiphopelőadók úgy döntöttek, hogy az A38-on már ma átélhetjük az ítélet éjszakáját.
Vágólapra másolva!

A hiphop- és metálkörökben egyaránt legendásnak és alapműnek számító Judgement Night című lemez dalai itthon értő és profi tolmácsolásban elevenednek meg. A két színtér amerikai világsztárjai 1993-ban egyetlen filmzenealbum erejéig álltak össze, és írtak egy-egy közös számot.

Élükön a Biohazarddal, a Slayerrel, a Faith No More-ral és a Pearl Jammel, illetve a másik oldalon az Onyxszal, a House of Painnel, a Cypress Hill-lel és Run DMC-vel (A Rage Against the Machine és a Tool kollaborációja, a sokak által várt Can't Kill the Revolution már rá se fért az albumra.)

Először együtt a színpadon a hazai rapperek és hardcore-, metál-, a stoner- és a psychobilly-zenekarok legjava. Az Akkezdetphiaiból ismertt Saiid a Fonogram-díjas, a budapesti klubokat önállóan is megtöltő Subscribe-bal adja elő a lemez címadó dalát.

A Gimmeshot-bulikon szervezőként és előadóként közreműködő, emellett az Irie Maffiában és a Zubolyban is alapembernek számító mc Busa a feltörekvő Sepucu zenekarral áll majd színpadra.

A nyers és darálós hardcore-t játszó, szemtelenül fiatal tagokból álló The Last Charge egy Run DMC-számot játszik majd el, a punk és a psychobilly határvonalán egyensúlyozó The Silver Shine pedig Ice-T és a Slayer közös számát idézi meg.

A klasszikus kilencvenes évekbeli magyar hardcore-t adó egri Tango Underground egy Faith No More/Boo Ya Tribe-koprodukcióval készül, a Cypress Hill és a Pearl Jam közös szerzeményét pedig egy délies és stoner-ízekkel operáló metálzenekar, a váci Sunday Fury adja majd elő.

A gitárzenék kedvelőit a feldolgozásestre készülő bandák önálló koncertekkel melegítik be: lesz Tango Underground, Sunday Fury, The Silver Shine és The Last Charge.

A zúzda befejeztével, a gitárok és dobok elpakolása után a lemezjátszóké és a mikrofonoké lesz a főszerep, a színpadot Krimefest néven a Kriminal-család tagjai hajtják uralmuk alá. A hiphopkörökben 2006 egyik legjobb hazai lemezének tartott Minden lében két kanál-t együtt elkészítő, de külön-külön is kiemelkedően elismert albumokat (Rapmotel, B-oldal, Amíg a város alszik) kiadó Bankos és Norba ragad mikrofont.

Csápolásra és bólógatásra késztet még dj Kool Kasko, valamint a több mint tíz éve alakult, szintén kultikus gödöllői Nemközöltsáv, akiknek 5 csillag című lemeze lett az év albuma a Hiphop.hu Hiphopzenedíj 07 szavazásán.

party.[origo].hu

Onyx feat. Biohazard: Judgement Night